Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
A gyűjtemények feldolgozásában Bodrogin kívül mindössze két tanítványa említendő még röviden. Antoni Judit von Bandat anyagát tette közzé (Antoni 1992); e sorok írója pedig a Néprajzi Múzeum Massim-térségbeli gyűjteményeit (Róheim és Verebélyi) dolgozta fel bölcsészdoktori disszertációjában (Vargyas 1980a). Nagyrészt ez utóbbin alapulnak a gyűjtemény egyes tárgycsoportjait bemutató további publikációi (VARGYAS 1979; 1980b; 1981; 1984-1985; 1991). Biró Lajos népszerűsítő munkái és fényképei alapján feldolgozta továbbá az egykori Német Új-Guinea „képes történelmét”: a gyarmati tisztviselők életkörülményeit, fehér férfiak és fekete nők kapcsolatát és „házasságait”, valamint a gyarmatosítók és gyarmatosítottak helyi összeütközéseit (VARGYAS 1981). Hála Józseffel közösen közreadta von Bandat naplóját, fényképeit és az életére, valamint gyűjteményére vonatkozó tanulmányokat (Hála-Vargyas 1992). 1981-1982-es pápua új-guineai terepmunkája alapján - melynek egyik célja az Óceánia-gyűjtemény egyes tárgycsoportjainak az újradokumentálása volt - közzétette Astrolabe-öböli jegyzeteit (Vargyas 1987); írt továbbá a Néprajzi Múzeum Óceánia-gyűj- teményeinek történetéről (Vargyas 1992).70 580 Vargyas Gábor Az elmondottakból következnek a jövő felada- A gyűjtemény jövője: gyűjtemény- tai is. Tekintettel arra, hogy a gyűjtemények gyarapítás és feldolgozás gyarapodása az 1920-as évek óta egyre lassuló tendenciát mutat, 1945 óta pedig egyenesen stagnál, továbbá a gyűjtemény földrajzi megoszlása igen egyenetlen képet mutat - még Új- Guineának is csak egyes részeit fedi le -, és végül hogy Róheim gyűjteményét leszámítva az Óceánia-gyűjtemény tárgyai nem szakképzett antropológustól származnak, a legsürgetőbb feladat a gyűjtemény terepmunkán alapuló, antropológus-muzeológus általi tudatos gyarapítása. Ennek két fő iránya képzelhető el, a lehetőség mindkettőre a mai napig adott. Fel- tédenül szükséges lenne először is a partvidéki területek mellé Pápua Új-Guinea felföldjéről, a Highlandsből legalább néhány helyről egy-két reprezentáns gyűjtemény beszerzése. Bár bizonyos tárgyfajták (például paradicsommadarak tolláiból készült fejdíszek és ékszerek; bármiféle kőeszköz, muzeális értékű, viszonylag régi faragványok, maszkok stb.) már általános kiviteli tilalom alá esnek, etnográfiai gyűjtemény összeállításának vagy beszerzésének elvi akadálya nincs. Fontossága ugyanakkor nyilvánvaló: Pápua Új-Guinea felföldje egyike a Föld azon utolsó területeinek, ahol még 25-30 évvel ezelőtt is viszonylag „érintetlen”, „kőkori” népek éltek, amelyek kultúrája az időközbeni kisebb-nagyobb változások dacára is a mai napig funkcióban gyűjthető. Ez a terület épp ezért az antropológusok egész nemzedékei és velük együtt a néprajzi múzeumok számára is locus classicusnak, ma már letűnőben lévő kultúrák utolsó mentsvárának számít, azaz olyan területnek, amely az emberiség egyetemes kultúrája és története szempontjából kiemelt fontossággal bír. Ha a gyűjtési lehetőségek - többek között a rossz közbiztonsági körülmények miatt - az utolsó két évtizedben meg is romlottak, a terepmunkának legfeljebb gyakorlati nehézségei lehetnek, kizáró okai azonban nem. A másik lehetőség a már meglévő, századforduló környéki (elsősorban Astrolabe- és Huon-öböl vidéki) gyűjtemények recens anyaggal való kiegészítése, ugyancsak terepmunka alapján. Emellett megint csak komoly tudományos szempontok szólnak. A múzeum gyűjteményei általában olyan állapotot reprezentálnak, amely mára már visszavonhatatlanul a múlté: a helyi kultúrák átalakultak, az európai áruk jórészt kiszorították a hagyományos hasz70 A fenti cikk a jelen tanulmány első, rövidített, idegen nyelvű változata.
