Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Wilhelm Gábor: Ázsia-gyűjtemény és Indonézia-gyűjtemény
Azfia-gyűitemény és Indonézia-gyűitemény Az előzőekben elmondottakból következik, A gyűjtemények jövője hogy az Ázsia- és Indonézia-gyűjtemény egésze semmilyen szempontból sem tekinthető zárt kollekciónak. Léteznek benne földrajzi szempontból lefedetlen területek, Délkelet-Ázsia és Mongólia kivételével szinte mindenhonnan hiányoznak a 2. világháború utáni tárgyak, és a klasszikusnak számító gyűjtésekből is gyakran hiányoznak bizonyos tárgytípusok. A gyűjtési lehetőségek tárgyalásakor szeretnék néhány általánosabb gondolattal foglalkozni. A néprajzi gyűjtés, úgy tűnik, jelenleg elválaszthatadan tágabb muzeológiai, tudományos elképzelésektől. Azaz a néprajzi gyűjtés nem viselkedik önállóan, a múzeum többi funkciójától elkülönülten - kizárólag a múlt vagy jelen tárgyainak minél teljesebb beszerzésén alapulva -, hanem nagyban függ a néprajzi múzeumok konkrét céljaitól, és mindebben a gyűjtésnek, a tárgygyűjteményeknek szánt szereptől. A jelenkori gyűjtés szempontjait alapvetően meghatározza a már létező gyűjtemények kategorizálása, például bizonyos tulajdonságainak kiemelése. A gyűjtés menete jelentősen különbözhet egymástól attól függően, hogy tárgyakban vagy gyűjteményekben gondolkodunk-e. Előbbi esetben még akkor is, ha a földrajzi gyűjtőkörök tisztázottak, a tárgytípusok sorozatai, egy-egy életmód tárgybeli illusztrációi mindig kiegészíthetőek, sohasem teljesek. Ha gyűjteményekben gondolkodunk, a múltbeli gyűjtések zártabbak. Itt elsősorban Ámásy kirgiz vagy Diószegi mongol, altaji tárgyegyúttesein van a hangsúly, és nem az adott földrajzi hely vagy etnikum minél teljesebb bemutatásán. Jóval nagyobb a késztetés például a Diószegi-gyűjteményt „Diószegi-anyagként” kiállítani, publikálni, mint „mongol sámániz- mus”-ként az ismertsége, összetétele vagy a gyűjtés körülményei, ideje miatt. Az első esetben a gyűjtés fő célja a még fellelhető „Diószegi-anyag” beszerzése, a második esetben egy recens utángyűjtés inkább elképzelhető. A gyűjteményekre koncentrálás azt jelenti, hogy a tárgyaknak nem csupán egy adott életmódot dokumentáló szerepet tulajdonítunk, hanem figyelembe vesszük, hogy a néprajzi gyűjtések meghatározott és időben változó körülmények között, célokból folytak, és eredményük legalább annyira tükrözi ez utóbbiakat, mint azt az életmódot, melyből a tárgyakat kiemelték. Mikor egy-egy múzeum gyűjteményei hozzáférhetővé válnak a kutatók vagy a közönség számára tudományos igényű katalógus vagy kiállítás formájában, az egyik hangsúlyos téma az ilyen jellegű gyűjtemények bemutatása. Ugyanakkor mindezek ellenére nagyon fontosak és népszerűek a tematikus kiállítások, melyek rendeződhetnek földrajzi hely vagy etnikum köré továbbra is. Észre lehet venni azonban, hogy az ilyen típusú összeállítások szinte minden esetben nemzetközi keretben jönnek létre, a különböző helyeken őrzött és egy-egy gyűjtőhöz kapcsolódó gyűjteményekből való válogatások révén. Azaz nem utólagos hozzágyűjtésekkel igyekeznek a múzeumok a kiválasztott szempont szerinti bemutatáshoz kiegészíteni a létező gyűjteményeiket, hanem létező kollekciók széles körű áttekintésével. Mindebből az következik, hogy a gyűjtők tárgygyűjteményei a fenti értelemben zártaknak tekinthetőek, hacsak nem kerülnek elő ugyanattól a gyűjtőtől további tárgyak. A klasszikus gyűjteményeknek helyszíni gyűjtéssel való kiegészítése mint lehetőség azonban a legkevésbé valószínű. Jellemző, hogy a még viszonylag recens anyag kiegészítése sem köny- nyű manapság (például Diószegi gyűjtéséhez ma legfeljebb kései párhuzam gyűjthető, de hasonló korú nem). A közülük hiányzó tárgyak beszerzése leginkább a passzív gyarapodással
