Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szuhay Péter: Földművelés-gyűjtemény
Földművelés-gyűjtemény 53 hanem általában a magyarországi népi kultúráról való gondolkodás kereteit szabta meg. A gyűjtemény ugyanis igyekezett visszaadni a magyarországi nemzetiségek arányait, s alapvetően az ország egészének - még ha ekkor éppen az Alföldről került is be a legkevesebb tárgy - népi kultúráját tekintette az interpretációs keretnek. Ezt a hagyományt folytatta a millenniumi falu tervezése és előkészítése során Jankó János is. A néprajzi közéletben tehát egy ideig jelen van Magyarország népeinek egyenértékű etnográfiai bemutatása. Az természetesen egy más kérdés, hogy ezen belül mi az etnográfiai megközelítés értéktartalma. E leíró megközelítés mellett fontos utalni a 19. század utolsó harmadának egy más irányú törekvésére is. A halászat és a pásztorkodás mint ősfoglalkozásként értelmezett tevékenység azért keltette fel egyes kutatók érdeklődését, mert azt remélték, hogy tanulmányozásuk révén megfejthető a magyar nép őstörténete, az őshazára, illetve a vándorlás előtti, ám mindenesetre a honfoglalást megelőző időszakokra érvényesen a magyar nép származása, eredete, kapcsolatrendszere. A földművelés tanulmányozása iránt éppen azért mutatkozott meg csekély érdeklődés, mert attól az őstörténetre vonatkozóan nem sok eredményt reméltek. A gazdálkodás tanulmányozása és dokumentálása révén a háziipar esztétikai, a nép kreativitását és szépérzékét igazolható elgondolásai is keveset remélhettek. Mindezek figyelembevételével állíthatjuk, hogy a népi kultúra gazdálkodás és földművelés témacsoportjai viszonylag későn épültek be a néprajztudomány rendszerébe, és egy késői konstrukció révén váltak a néprajzi érdeklődés integráns részévé. (Jankó János még az 1902-ben megjelent A BalatonmellékJ lakosság néprajza című monográfiájában is inkább a halászatra helyezte a hangsúlyt, és alig szól a földművelésről, s abban is elsősorban statisztikai megközelítést ad [JANKÓ 1902a].) Az általa a millenniumi kiállításra gyűjtött földművelési tárgyak kevésbé kapnak értelmezést, s általában csak a kollekció mint halmaz, mint tárgyféleségek csoportja nyer jelentést. A későbbi nemzedékek e kollekció leképezését mint a Jankó által konstruált modell reprodukálását tekintik feladatuknak. Jankó számára még az általa gondolt néprajzi csoportok voltak az elsődlegesek, és noha a tárgyakat a gyűjtés helye szerint lokalizálta, az egy néprajzi egységre érvényesnek gondolt gyűjtemény több helyről is összeadódhatott. A több egymást követő gyűjtőúton végül is 13 megyében járt, de további 4 megyéből hozzáköthetünk még néhány tárgyat. Egy-egy gyűjtőhelyről, illetve megyéből az összesen gyűjtött tárgyak ritkán haladják meg a tízes nagyságrendet. Ez azt is jelenti, hogy ha még adott néprajzi csoportra a legjellemzőbbnek gondolt tárgyat szerezte is meg a gyűjtő, azok vonatkozásában a gazdálkodás táji vagy népcsoportra jellemző rendszere nem írható le. Ha azonban a teljes tárgyi mennyiséget tekintjük egy rendszernek (e gyűjtemény 118 darab földművelési tárgyat tartalmaz, melyek leltári számai 10035 és 10917 között elszórtan találhatók), és az ezen belüli tárgycsoportok szerinti megoszlást tekintjük, nagyjából megtalálhatjuk a későbbi tárgygyűjtések és kutatások kiindulópontját. Talán nem tekinthetjük véletlennek, hogy Jankó 16 szőlőmetsző kést, 12 darab - jobbára fogazott élű - sarlót, 15 kapát, 11 favillát, 5 nádvágót és 4 kaszakést gyűjtött. Emellett az egyedi tárgyakból állítható ösz- sze a talajművelés, aratás, szemnyerés eszközanyaga, hiszen a különböző helyekről egyedileg származó tárgyak kiadják a vaspapucsos ásó (3), a faeke (3), a borona (1), az acatoló (4), a kasza (1), a fenőkő (1), a tokmány (3), a kaszaüllő (2), a kévekötő (2), a kallantyú (1), a szekérlekötő csiga (2), a cséphadaró (2), a törekhúzó gereblye (3), a szórólapát (3), a szemhúzó (1) tárgycsoportjait. De találunk ültetőfát, dohánytűt, kukoricabontó kést és egy-egy ágvá
