Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Földessy Edina: Afrika-gyűjtemény
AFRIKA-GYŰJTEMÉNY FÖLDESSY EDINA A gyűjteményfeltáró tanulmányhoz elsősorban a Néprajzi Múzeum Nyilvántartási Osztályán megtalálható gyűjteményi adatokat és az irattárban őrzött dokumentumokat használtam fel. A múzeumi kiadványokban megjelenő éves jelentések az irattárban őrzött eredeti anyagokhoz képest gyakran rendezettebb formában, kivonatosan jelentek meg, ami ha nem is a legfontosabb információk, de bizonyos háttéradatok kihullását eredményezte. Az irattár anyaga azért is értékes forrás, mert megtalálhatók benne olyan adatok, melyek nem csak a gyűjteménykialakulás valóságos történetéhez nyújtanak adalékot, ahhoz, hogy mi és hogyan jött létre, hanem arról is szólnak, ami nem valósult meg. A gyűjteménytörténet feltárásához ez utóbbit, a „negatív adatot” éppolyan információhordozónak tartom, mint a megvalósult gyarapodások bemutatását. A kiállítások ismertetéséhez a már említetteken túl egyéb iratok, korabeli újsághíradások és kiállítási vezetők nyújtottak segítséget. Ismert tény, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Bevezetés Néprajzi Osztálya külföldről származó gyűjteményekből jött létre. Az 1872. évi megalakulás után azonban szinte rögtön megindult a hazai tárgyak gyűjtése is. A századvégre az osztály tervében a magyar és a magyarsággal nyelvi, illetve etnográfiai rokonságot mutató népek felé tolódott el a hangsúly. Ezek után következett a nemzetközi, „exotikus” anyag. A Néprajzi Osztály második vezetője, Jankó János volt az, aki a gyűjtési feladatkör e hármas felosztását meghatározta, és aki a specifikusan magyar helyzetből kiindulva előrevetítette a magyar és a nemzetközi gyűjtemény egy intézményben való kezelését. A két gyűjtemény intézményi szétválasztása később sem vetődött fel. Jankó belátta, hogy a „Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának nem lehet czélja, hogy gyűjteményei oly államok gyűjteményeivel versenyezzenek melyek az anyagot akár tengerentúli coloniákból hivatalosan, akár kifejlett tengerészetük utján olcsón, közvetlen forrásokból szerzik be” (Jankó 1997. 23-24). A nemzetközi gyűjtemény hivatását a következőképpen fogalmazta meg: „...nem zárkózhatunk el azon feladat elől sem, hogy az általános nemzetközi ethnográphiából a legfontosabb typusokat bár kicsiny, de rendkívül válogatott gyűjteményekben be ne mutassuk, nemcsak az általános összehasonlítás szükségessége szempontjából, hanem azért is, mert úgy az iskolai tanítás, mint az általános művelődés ezen
