Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
42 Fejős Zoltán veszeti Múzeum, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum vagy az antropológiai anyag miatt a Természettudományi Múzeum esetében, hol teljesen esetlegesek, mint a Szépművészeti Múzeum viszonyában, mely 1934-ben vette át a Néprajzi Múzeum egyiptomi „régiségeit”,28 amiről az 1929-es kalauz is azt írta, hogy ,,[e]z az egyoldalú gyűjtemény szorosan véve nem tartozik a múzeum keretébe, s csupán iskolás látogatóink kedvéért állítottunk ki belőle egy mutatványt” (Bátky 1929. 70). A múzeumi szakterületek következetesebb elhatárolásáról a 13/1949. törvényerejű rendelet által életre hívott Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (MMOK) intézkedett. Ez meghatározta a múzeumok gyűjtőkörét, valamint gyűjtési területének a határait, s utasítást adtak egy-egy múzeum szorosabban vett gyűjtőkörébe nem tartozó tárgyak kölcsönös átadására. Ugyanekkor lett a Néprajzi Múzeum az Európán kívüli néprajzi anyag központi magyarországi gyűjtőhelye, ami szintén eredményezett a múzeum javára tárgyátadásokat, ám később elsősorban ajándékozások vagy más okok miatt mégis kialakultak, megerősödtek nemzetközi néprajzi gyűjtemények vidéki városokban is (Nagykanizsa, Tata stb.). Az elhatárolások ellenére nem szűntek meg teljes mértékig az átfedések. így a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, de még akár a Közlekedési Múzeum, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, a Magyar Fotótörténeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum anyaga között is fennállnak kisebb-nagyobb átfedések. A Néprajzi Múzeum egyházi gyűjteménye, rajz- és festménygyűjteménye ugyancsak tartalmaz olyan műtárgyakat, melyekhez hasonlók elsősorban az egyházi múzeumokban, illetve a Magyar Nemzeti Galériában vagy a Magyar Nemzed Múzeum Történeti Képcsarnokában találhatók. Természetesen legnagyobb a rokonság, az azonosság a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tárgyanyaga esetében, de itt a funkció és a bemutatás módja alapján világos határok húzhatók a két intézmény működése között. Ugyanakkor a kortárs élet tanulmányozásában, így az életmódváltozások, a művelődésszociológiai jelenségek tárgyainak gyűjtésében ismét felmerül a múzeumi gyűjtőkörök közötti „határvillongások” (Bátky 1992. 6; vö. Fejős 2000c) problémája, ez esetben leginkább a Magyar Nemzeti Múzeum jelenkor-történeti gyűjteményével vagy más kisebb, ilyen munkára szakosodott intézménnyel kapcsolatban. Mindez jelzi, hogy a néprajzi tárgy változó fogalma és múzeumi célú gyűjtése történed okok, esedegességek és a szakmai munka tág keretei miatt korántsem korlátozódik egyeden intézmény, a Néprajzi Múzeum tevékenységére, noha természetesen ez az a múzeum, mely alapvetően erre szakosodott, mely ezt a fogalmat alapvetően megalkotta. Az elmondottak mellett a néprajzi tárgy a külső érdeklődők még szélesebb kontextusában is elhelyezhető, mert közvetve annak is van hatása a néprajzi múzeumi munkára, a szerzeményezésben, a feldolgozásban, úgy a kiállítások, mint a publikációk terén. Ezek az összefüggések felölelik a művészet, a műkereskedelem, az ideológia és általában a közvélekedés területeit. Vagyis, a néprajzi tárgy értelmezése elméleti, tudományos szempontból, de a mindennapi múzeumi gyakorlatban is változik, gazdagodik, átfedéseket mutat más tárgyi világokkal, ha az ilyen kapcsolódó területekkel állítjuk viszonyrendszerbe. Közismert, hogy a néprajzi tárgygyűjtés kezdetén a kiválasztás alapját túlnyomó- részt a művészi kivitel szabta meg. A népművészet felfedezésének folyamata (Kresz 1968) a néprajzi tárgy és az esztétikai értékelés összekapcsolódását jelenti, miközben még bizonytalanok a tárgyi világ típusainak belső határai (Fejős 1991). Az esztétikai minősítés értékképzési hatása a tárgyi forrásbázis megalkotása mellett a reprezentációban is alapvető. Nyilván28 NMI 21/1934. Lásd Földcssy Edina tanulmányát e kötetben az Afrika-gyűjteményről.
