Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény

Szokás- és játékgyűjtemény 389

gyi Erzsébet). Ezek mellett néhány alkalommal lehetőség volt az alábbi kamarakiállítások megrendezésére: 1986: Az esztendő néprajza című kiállítás sorozat, összesen 10 alkalommal (rendezte: Györgyi Erzsébet), 1988: Hímes tojások (rendezte: Györgyi Erzsébet), 1988. december-1989. január: Kakasát betlebemes (rendezte: Györgyi Erzsébet), 1997: Régi hímes tojások (rendezte: Szűcs Alexandra), 1999: Busómaszkok (rendezte: Szűcs Alexandra). A fenti kiállítások közül egyetlenegynek Gyermekélet a régi magyar faluban címmel készült egy rövid vezetője (Györgyi 1979a), egyéb kiállításkatalógus nem jelent meg. A felsoroltakon kívül talán a legfontosabb a Néprajzi Múzeum állandó kiállítása, ahol szinte minden tárgytípus szerepel. Végignézve a kiállítások anyagát, illetve a megjelent publikációkat azt láthatjuk, hogy az imént felsorolt kiállítások anyagai adják azoknak a tárgyaknak a csoportját, amelyek a legtöbbször szerepelnek más kiállításokon, illetve a publikációkban is. Ez kb. 350 darab hímes tojás, 250 darab szokástárgy és ugyanennyi gyermekjáték. Ez a gyűjteménynek kb. a 8-9 százaléka.

Nyilvántartással összefüggő kérdések, terminológiai problémák

A bevezetőben már utaltam arra, hogy milyen problémák merülnek fel csupán a gyűjteménybe tartozó tárgyak meghatározása kapcsán is. Tovább nehezíti a számszerűsítést egy másik, szintén a nyilvántartással összefüggő probléma, a gyűjteménybe tartozó tárgyak egyedi leltári számának megállapítása. A leltározás során ugyanis gyakran előfordult két hiba. Az egyik egy leltári számon több tárgy szerepeltetése, a másik gyakran előforduló eljárás, hogy egy ösz- szetartozó, ám különálló darabokból álló tárgy szintén egyeden leltári számot kap (a gyűjteményben leggyakrabban a betlehemek és a hozzájuk tartozó bábuk, babák és ruhadarabjaik stb.). A szokás- és játékgyűjteményben emiatt jelentős számbeli különbség van a tárgyak hivatalos (tehát önálló leltári számú) darabszáma és a valójában létező tárgyak száma között. A hímes tojások esetén ez a különbség 20, a szokástárgyak esetén 315, a gyermekjátékok esetén 73, összesen 408. A dolgozatban az önálló leltári számmal rendelkező tárgyak számát vettem figyelembe.

Komoly probléma a raktárrendezések alkalmával beleltározott tárgyak kérdése. Előfordult ugyanis, hogy tárgyakat újraleltározták. Ezek közül már többet sikerült azonosítani, a többségét azonban nem, mivel semmiféle adat, leírás nincs a birtokunkban, ami alapján ezt a munkát elvégezhetnénk. így a gyűjtemény számszerű adatainak pontos, azaz a valóságnak megfelelő meghatározása már soha nem lesz lehetséges. Ezek a hibák elsősorban a gyűjtemény gyarapodásánál figyelembe vett adatokat módosíthatják. Mint korábban már írtam, ez az állomány a gyűjteménynek kb. 7 százaléka. Az elkészült gyűjteményi adatállomány azonban lehetővé teszi, hogy könnyebben felfedezzünk újraleltározásra utaló nyomokat. Ennek a feladatnak azonban még előtte vagyunk.

A további, nyilvántartással kapcsolatos problémák esetünkben elsősorban terminológiai jellegűek. A gyakorlatnak megfelelően a leltározó muzeológus által adott tárgymegnevezések kerültek a leíró- és utalókartonokra, illetve mindenféle ellenőrzés nélkül a nyilvántartás adatbázisába. Azt hiszem, felesleges ecsetelni, hogy következeden használatuk mit eredményezett. A terminológiai problémák egy része minden gyűjteményben azonos: a szinonimák használatán túl a tárgy funkciójára, anyagára, elkészítésének technikájára, használatának körülményeire stb. vonatkozó információk is gyakran belefoglaltatnak az elnevezésbe valamilyen megoldással. A szokás- és játékgyűjtemény esetében a játékok és a szokástárgyak megnevezésének problémái mögött végső soron a tudományos elnevezések kialakitásának, il-