Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény
378 Szűcs Alexandra A gyűjtések közé kizárólag azokat a tárgyakat soroltam, amelyeket a múzeum muzeológusai gyűjtöttek terepen (ezen belül nem különböztettem meg, hogy ajándékozás vagy vásárlás történt). A másik két nagy kategória az ajándékozás és a vétel. Valójában e megkülönböztetés sem bír különösebb fontossággal. Inkább ezek alcsoportjai. Az első kategóriába kerültek a nem a Néprajzi Múzeumban dolgozó szakemberek, a másodikba azok az amatőr gyűjtők, akik néprajzi érdeklődéstől indíttatva gyűjtöttek tárgyakat, és esetleg még publikációjuk is megjelent, a harmadik csoportba pedig azokat osztottam be, amelyek felajánlói teljesen kívülállók. Megfelelő adatok híján sokszor nehéz volt eldönteni, hogy egy-két személy hova tartozhat, így előfordulhatnak az adatokban tévedések. Az azonban biztos, hogy ezek az arányokat nagymértékben nem befolyásolják. Szembetűnő, hogy a gyűjteménynek mindössze kb. 16 százalékát gyűjtötték a múzeumban dolgozók. A külső szakemberek által felajánlott tárgyak a gyűjtemény kb. 9 százalékát teszik ki, a kettő együtt tehát a gyűjtemény negyedét. A néprajzi iránt érdeklődő gyűjtők aránya 13,5 százalék; ami viszont nagyon magas: a teljesen kívülállók által felajánlott tárgyak, ezek aránya kb. 53 százalék. Ezek a számok is azt mutatják, hogy a gyűjtemény gyarapodását inkább a véletlen, mint a tudatos gyűjtőmunka határozta meg. Természetesen gyűjtési koncepciók amögött is meghúzódnak, hogy mely tárgyakat veszi meg vagy fogadja el a muzeológus. Azt azonban sajnos már soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen tárgyakat, milyen indokokkal utasítottak vissza. A gyűjtemény meglévő anyaga alapján azt mondhatjuk, hogy a gyűjteménybe került tárgyak köre már a múzeum indulását követő néhány évben körvonalazódott. Egy-két kísérlettől (az 1980-as években) eltekintve, melyek a jelen tárgyai felé irányultak, alapvető változás a gyűjteményfejlesztés elveiben nem állt be. A szokás- és játékkutatás elméleti és módszertani fejlődésének nincsen lenyomata a gyűjteményben, de ez nem a muzeológusok felkészültségéből adódott. Inkább arról van szó, hogy annak nem alakult ki a módszertana, hogy bizonyos kutatási eredményeket hogyan lehet a tárgygyarapítás területén a gyakorlatban is megvalósítani. Másrészt mindig akadtak olyan zavaró körülmények, ami a felfelé ívelő korszakokat megtörték. A gyűjtemény sorsát befolyásoló tényezők A múzeum fennállásának 126 éve alatt két nagy problémával küzdött folyamatosan: az egyik a költözések lebonyolítása, a másik a tárgyak raktározásának szakszerű megoldása. Anélkül, hogy részletesen sorra venném a múzeum viszontagságainak állomásait (melyekről egyébként részletesen írnak a múzeum történetét összefoglaló írások), ebben a rövid fejezetben csupán a gyűjteményre vonatkozó néhány fontos körülményt említek meg. A gyűjteményben őrzött tárgyak majdnem fele anyagát tekintve tojás, a játékszerek kb. háromnegyed része fa, a többi növényi szárból, termésből, papírból, textíliából, agyagból, fémből, az újak pedig műanyagból készültek. A szokástárgyaknak kb. a fele fa, a többi textília, papír, szalma, kevés fém és vegyes anyagú: fa-papír, fa-textília stb. (Az üvegtárgyak száma minimális.) A tárgyaknak tehát kb. a háromnegyed része sérülékeny, könnyen romló (nem kifújt tojás) vagy könnyen károsodó (tojás, papír, szalma, növényi termések) anyagból készült, így a tárgyak egy részének természetes pusztulását normális jelenségnek ítélhetjük, figyelembe véve a múzeum valóban súlyos nehézségeit. Azt azonban szinte lehetetlen utólag rekonstruálni, hogy a gyűjtemény egyes tárgyai pontosan hogyan, mikor és milyen okok következtében enyésztek el.
