Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény
Szokás- és játekgyujtmeny 371 már meglévő állomány biztosította, gyűjtéseket nem végeztek (vő. N. Bartha 1937; SZEND- rey 1937; Szendrey—Szendrey 1937). Az egyes fejezetekben nem csupán az addig összegyűlt múzeumi tárgyanyag, hanem a kutatások korabeli teljesítményei is szintetizálódtak. A szokástárgyak és játékok gyűjtése és feldolgozása terén áttörést jelenthettek volna az 1930-as évek végén megszervezett közös terepmunkák, melyek kimondottan folklórgyűjtések, többek között szokások gyűjtése céljából szerveződtek, az addig elhanyagolt e témájú kutatások fellendítése érdekében (Bartucz 1936b. 163). Azonban sem az 1938-as szo- kolyai, sem az 1939-es pusztafalusi, illetve Szernye-vidéki és Borsa-völgyi gyűjtés során nem kerültek szokástárgyak a múzeumba. Az első két kutatásban részt vevő Szendrey Ákos főként a népszokások témájában gyűjtött adatokat (beszámolói: Szendrey 1938; 1939). Azt, hogy Szendrey, a leendő szokás- és játékgyűjtemény első kezelője miért nem gyűjtött sem ekkor, sem később egyetlenegy tárgyat sem a gyűjteménybe, elsősorban érdeklődési területével, helyesebben a tárgyak iránti érdeklődés teljes hiányával magyarázhatjuk. Szendrey egyébként ebben az időszakban is sokat gyűjtött terepen, ezek azonban csak megjelent publikációiban és a rengeteg adattári kéziratban öltöttek alakot, tárgyakban nem (megjelent publikációinak jegyzéke: Kovács 1966. 242-252). Mint korábban írtam, az 1930-as években ismét fellendült a játékkutatás. (Csak megemlítem Gönczi Ferenc, Lajos Árpád, Volly István nevét [vő. GÖNCZI 1937; LAJOS 1940; VöLLY 1938-1945]), ez azonban korszakunkban a gyűjteményre nézve nem éreztette hatását közvetlenül.) Ekkor a kutatás már továbblépett az egyszerű szöveg- és tárgyismertetéseken, előtérbe kerültek a gyermektársadalom és a játékok közti összefüggések, a játszás alkalmainak, a játszó (kor)csoportoknak, illetve általában a gyermek közösségben/társadalomban betöltött helyének vizsgálata (Kresz 1948. 7). 1947-1959- Az 1947-es év a Néprajz Múzeum A gyűjtemény fejlődése önállóvá válását, az osztályok és a gyűjtemények hivatalos létrejöttét hozta. A múzeumi gyűjtemény tematikus felosztásának igénye azonban korábbi, már az 1930-as években úgynevezett szakcsoportokra tagolták az állományt, legalábbis az utalókatalógus szintjén. Ekkor négy szakcsoport foglalta magában az immár önálló gyűjtemény tárgyait: a „hagyomány és tárgyai”, „gyógyítás, rontás és tárgyai”, „vigalom, játék és tárgyai”, „egyház, kegyelet és tárgyai” (KOVÁCS 1939b. 7), részben A magyarság néprajzanak fejezetei alapján. Ez a felosztás már teljesen megfelelt a későbbi nagy tárgycsoportoknak. A „hagyomány tárgyait” magában foglaló gyűjtemény felügyeletével, vezetésével Szendrey Ákost bízták meg (BALASSA 1954b. 301). Mint írtam, Szendrey nem gyűjtött tárgyakat a gyűjtemény számára, de nem foglalkozott a már meglévőekkel sem. A tárgyi világról nem vett tudomást. Csak sajnálni tudjuk, hogy az a kutató, aki ráadásul a szokásokkal és a néphittel (az utóbbi terület a gyűjteményt tekintve a leginkább elhanyagolt volt) egyaránt foglalkozott, és hivatalos elfoglaltságai37 ellenére sokat gyűjtött terepen, nem gyarapította a gyűjteményt. így a gyűjtemény ismét a muzeológus kollégák gyűjtőútjaira és a felajánlott tárgyakra hagyatkozott. Bár a gyarapodás aránya növekedést mutat, mennyiségében és minőségében 37 1948-tól 1962-ig az Etimológiai Adattárat vezette, 1948 és 1959 között főigazgató-helyettes, közben a bölcsészettudományi karon tanított, és a Néprajzi Társaság különböző tisztségeit töltötte be (K. Kovács 1966. 239, 241).
