Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
348 Gráfik Imre Gönyey Sándor 1936-ban tett közzé egy nagyobb tanulmányt a kendermunka magyarországi népi szerszámairól. Feldolgozásában alapvetően a Néprajzi Múzeum anyagára támaszkodott. A műtárgyak azonban konkrét, egyedi példányként nem jelennek meg. Az áttekintés eredményeként viszont közöl egy összesítést A kendermunka szerszámainak magyarországi elterjedési térképe címen, melyet a Néprajzi Múzeum gyűjteménye alapján állított össze (Gönyey 1936b. 2). A fonás-szövés eszközein belül a magyarországi sokácok guzsalyai kitüntetett figyelmet kaptak. „Az Ethnographiában és a Néprajzi Múzeum Értesítőjében a századforduló táján két tanulmány is foglalkozott a délmagyarországi, közelebbről a bácsmegyei sokacok gu- zsalyformáival. Mindkét szerző saját gyűjtését publikálta itt és ezeknél is elsősorban leírásra törekedett. így e dolgozatok inkább csak adatközlésnek tekinthetők, ahol a guzsalyformák típusokba sorozása vagy egyáltalában nem, vagy csak másodlagos fontossággal bírt. Ezt a hiányt szeretnénk jelen dolgozatunkban pótolni, kiegészítve az irodalomban és a múzeumi tárgyakban kapott anyagot az idevonatkozó utolsó publikáció (1907) óta eltelt csaknem félévszázados fejlődés formát-módosító tendenciájának bizonyítékaival. E kiegészítésnek az adatait 1949 szeptemberében Mohácson és a bácsmegyei Hercegszántón gyűjtöttük. Rövid gyűjtőutunk eredménye az a 6 darab újabb, múzeumunkban eddig még meg nem lévő forma is, melyekkel sokac guzsalygyűjteményünk 33 darabra szaporodott.” (SzOLNOKY 1950. 3.) A szerző nem közli katalógusszerűen az összes tárgyat, csak a típusalkotáshoz, illetve formai megkülönböztetéshez szükséges példányokat, azaz 19 darabot leltári számmal és ábrával,13 továbbá három darabot nyilvántartási szám nélkül ugyancsak ábrával, valamint két orsót és egy guzsalykötőt ábrával. A Néprajzi Múzeum anyagáról megállapítja, hogy: „Azok a példányok, melyek a 900-as évekig kerültek gyűjteményünkbe, valamennyien lándzsalakúak. Csak az 1949. esztendőben begyűjtött guzsalyok kúposak. Ezek viszont mind azok.” (SzOLNOKY 1950 5.) Ilyen, a szerző által terepen gyűjtött a 142367-es leltári számú kúpos guzsaly (preji- ca), mely a leírókarton adatai alapján esztergályozással az 1920-as években készült, helyi, azaz hercegszántói mester munkája, övbe szúrva használták. A kartonon az is fel van tüntetve, hogy a tárgy az említett közleményben publikálásra került (SzOLNOKY 1950. 7, 6.a ábra). Szolnoky Lajost különösen foglalkoztatta a fonalkikészítés kérdése, s a guzsalyok- ra egy év múltán katalógusszerű kiadványban tért vissza (Szolnoky 1951). A részletes típusbesorolás alapján 221 darab övguzsaly (altípusaival együtt), 107 darab rúdguzsaly (altípusaival együtt) volt a katalógus összeállításakor a Néprajzi Múzeumban. Sajnálatos, hogy a megkezdett katalogizálási munka nem folytatódott (mára a mesterséggyűjteményben őrzött guzsalyok száma 1026) annak ellenére, hogy a tárgykatalógusok kérdése évtizedeken át napirenden volt (Takács 1972), s megítélésem szerint a muzeológiai munkában ma sem nélkülözhető (lásd Gráfik 1992d. 378). További lehetőséget jelenthetnek a határainkon túli területek összehasonlító anyagai (vö. például Barlek 1984). A magyar népi kenderrost-megmunkálást összegző nagy tanulmányaiban (például Szolnoky 1966) és kötetében (Szolnoky 1972) Szolnoky Lajos már nem elsősorban a mesterséggyűjtemény tárgyi anyagára támaszkodott, hanem főként a Néprajzi atlasz munkálataira és a szakirodalomra, holott például csak gerebenből 130 példány található a gyűjteményben. Monográfiájában már több gyűjteményi tárgy megtalálható, de nyilvántartási adatok nélkül. 13 Ezek közül egy ábrát téves számmal.
