Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény

288 Csupor István

sem, a fontos műtárgyak több mint felének képe hozzáférhető lett volna valamely kiadványban, mégpedig szakember által írt kísérőszöveggel. Véleményem szerint az úgynevezett sztártárgyak a legtöbb esetben nem azok kikerülhetetlensége, hanem a kutatók kényelmessége miatt kerülnek újra nyomdai felhasználásra. (A gyakorta közölt műtárgyak száma a kerámiagyűjteményben mintegy 500 körül lehet, ugyanakkor vannak olyan tárgycsoportok vagy tárgyféleségek, amelyeket a költözést követően majdnem húsz éven át ki sem csomagoltak. A gyűjtemény feldolgozottsága és ismertsége ily módon elég aránytalan, különösen Kresz Mária fent említett, meg nem jelent könyve hiányában.)

A kerámiagyűjtemény állagvédelmi felmérése nem történt meg. Egy 1996-ban végzett felmérés meglepő eredménnyel szolgált: az áttekintett mintegy két és félezer tárgynak a közel egyharmada repedt volt, vagy már valamilyen szinten restaurált, és az utóbbiak felén az elvégzett beavatkozás cseppet sem volt kielégítő. Nagy valószínűséggel ez az egész gyűjteményre általánosítható, még akkor is, ha az eredendő repedések gyakran nem veszélyeztetik a tárgyak megtartását. Ez a tény azzal a gyakorlattal párosulva, hogy a kerámiagyűjtemény jó, ha évi húsz-harminc műtárgyat tud restauráltatni, nem túl sok jót ígér.

Az elmúlt évtized folyamatos felújítási munkái során alaposan megbomlott a kerámiagyűjtemény egykori raktári rendje, és ennek újragondolása, megújítása mindenképpen szükséges. Szerencsére a gyűjtemény szakszerű elhelyezése nem kíván komoly raktárbővítést, a jelenlegi alapterületen polcépítéssel a raktározási felület tovább növelhető.

A kerámiagyűjteményben nem korlátozódik a

A gyűjtemény jövője munka az eddig gyűjtött műtárgyak őrzésére,

feldolgozására. Mivel egyrészt a fazekasság napjainkban is virágzik (még ha másféle szerepet tölt is be, mint régebben), másrészt a keménycserép, porcelán és üveg napjainkban is jelen van a háztartásokban, az egyedi tárgyak és sorozatok gyűjtése a jövőben is éppúgy indokolt, mint korábban. Ugyanakkor a változásvizsgálatokat olyan helyszíneken érdemes végezni a továbbiakban, ahonnan különböző időszakokból jelentősebb számú tárgy származik (például Mezőkövesd, Kalotaszeg, Tiszafüred, Átány, Sárköz vagy egyes szatmári községek).

A fazekasság technológiatörténeti oldaláról, az eddig nem kellően dokumentált készítésmódok, díszítőtechnikák esetében azok tárgyi emlékeinek beszerzése mellett/helyett szükséges ezek rögzítése. Ahol tehát még dolgozik fazekas, ott szükséges fényképezni és filmezni. Az idős mesterek tudása azok halálával rekonstruálhatatlanná válik, ugyanakkor véleményem szerint a mai szakmai gyakorlatot, a ma elterjedő újításokat is meg kell örökíteni a későbbi kutatás számára, akár a fazekasságban, akár az üvegművességben vagy a türelemüveg-készítésben. Fel kell ugyanakkor mérni, hogy a jelenkori gyűjteményekben milyen anyagok találhatók, azaz felesleges a párhuzamosságok fenntartása a gyűjtőmunkában. (A tárgyak gyűjtésében meg kell vizsgálni, hogy a fazekasmunkákat gyűjtő más intézmények - például Népi Iparművészeti Múzeum - milyen kollekcióval rendelkeznek, mennyire képesek lefedni egy-egy időszakot, és mennyire tudják a legjelentősebb mestereket bemutatni műtárgyaik segítségével.)

A fazekasság esetében mindenképpen szükséges olyan régészeti összehasonlító anyagot beszerezni, amely a technológiatörténet szempontjából fontos információkkal szolgál, erre részben a Budapest Történeti Múzeum, részben más társintézmények gyakorlata adna lehetőséget: az adatolatlan tárgytöredékek leselejtezése általános folyamat, ezekből ki lehetne választani a szükséges „történeti gyűjtemény” darabjait, kiegészítve ezekkel a jelenleg is a