Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
276 Csupor István zeológusok a jelentősebb gyarapodásokról adtak számot, rámutatva az új tárgyak gyűjteményben betöltött szerepére (például Kresz 1961). 1961- től Soproni Olivér kapcsolódott be a gyűjtemény munkájába, aki a leltározásban vett részt. Ekkor került beleltározásra az a Jakob György műgyűjtőtől származó anyag, amely már két évvel korábban a múzeumba került (ltsz.: 61.89.1-61.89.76). Csilléry Klára hajdúszoboszlói és nádudvari útja (ltsz.: 61.115.23-61.115.45) néhány kiemelkedő tárgyat eredményezett, többek között egy Rimaszombatban 1866-ban készült, sárga-zöld és mangánbarna mázas nagy kancsót (ltsz.: 61.115.23). Egy másik, dunapataji útján pedig egy vegyesmázas korsót gyűjtött, melynek kompozíciója, formája is habán munkát sejtet, csak éppen ólommáz borítja, csupán az antimonsárga máz ónmáz (ltsz.: 61.95.15). Ez a darab azóta is kérdések sorát szüli: vajon habán munka-e, mely a ritka ólommázas készítmények egyike, esetleg a Duna mentén készült, dél-dunántúli fajanszműhelyben (vö. Kresz 1962. 244-245).14 1962- ben a kerámiaanyag gyarapodása igen jelentős volt: egy tárgycsoport az Ipar- művészeti Múzeumtól érkezett (ltsz.: 62.25.1-62.25.24), és néhány olyan kerámiát is tartalmazott, amely az 1873-as és 1885-ös kiállításokból való, néhány pedig egykor Wartha Vince gyűjteményét gazdagította. Ebben az évben került a múzeumba Gönyey Sándor révén az az Alcsútról származó hatalmas csákvári tál (ltsz.: 62.158.4), mely ma is a gyűjtemény legnagyobb tálja (közel 70 centiméter átmérőjű). 1889-ben készítette Csákváron Sebestyén Lajos tálasmester. Ugyancsak 1962-es gyűjtésű a legrégibb, évszámmal (1791) rendelkező, Selmecbányái türelemüveg (bányászpalack) is (ltsz.: 62.141.4), és ebben az évben került be a gyűjteménybe egy igen színvonalas védett magángyűjtemény anyaga (ltsz.: 62.181.1-62.181.152), melyben igen szép bánffyhunyadi tárgyak is vannak. 1963- ban egy újabb kiállítás megrendezésére nyílt lehetőség a Műcsarnokban Magyar népművészet címmel (vö. Kresz 1963). A kiállításban a korábbi gyakorlattól eltérően a rendezők azt igyekeztek bebizonyítani, hogy „a különböző színezések és díszítőtechnikák az egész országban elterjedtek, mégha egyik-másik központra jellemző ilyen vagy olyan díszítés. 32 színezést és technikát mutattunk be, kezdve a mázatlan vörös és fekete edénytől, a félig mázas, »mázvirágos« tárgyakon át a színes mázú, zöld és sárga, részben domborműves tárgyakig” (Kresz 1977b. 36). 1963-ból kiemelkedik néhány gyűjtés, így Kresz Mária hódmezővásárhelyi terepmunkája, ahonnan a Maksa családra vonatkozó tárgyakkal (ltsz.: 63.15.1-63.15.48) és adatokkal tért meg, valamint Morvay Judit és Molnár Mária botpaládi és kispaládi gyűjtése (ltsz.: 63.34.99-63.34.139), mely részben már a tervezett szabadtéri múzeumfalu Felső-Tisza-vidé- ki tájegységének házberendezését volt hivatott biztosítani. E tárgyak java része ma is a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban található. Ekkor került a múzeumba az 1963-ban elhunyt Gönyey Sándor hagyatéka is (ltsz.: 63.84.42-63.84.60). Ezekre az évekre már kialakult Kresz Mária és Morvay Judit koncepciója a táplálkozás tárgyainak rendszerezésére vonatkozóan, ezt később a gyűjtési útmutatójukban meg is jelentették (Morvay-Kresz 1973). 14 A szakirodalomban ebben és a következő évben jelent meg Herepei János három rövid, ám fontos cikke, amely három alapvető kérdést feszeget: a bokály, a készítési helyükről elnevezett fazekasmunkák, illetve a „győri” edény kérdését. Ez utóbbi a késő habán, kereskedők révén Erdélybe eljutott fajanszmunkákat vizsgálja (Herepei 1961a; 1961b; 1962).
