Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
266 Csupor István A századfordulón kerültek be Herman Ottó gyűjtéseinek tárgyai (ltsz.: 33247- 33352, 33392). Ugyanakkor már ebben az időszakban elkezdtek kereskedőktől is vásárolni. Ezek egyike egy „ólomfedeles agyagkancsó 1690-ből” (ltsz.: 34100), egy klasszikus habán ón- fedeles bokály, amely a mai napig is egyike a múzeum legkorábbi ónmázas tárgyainak. Kereskedőktől vásárolták azt a két brassói tárgycsoportot (ltsz.: 37522-37568, 41620-41704), melyek a Brassó környéki és szászkézdi (akkor a kutatók által még kőhalminak meghatározott) szász, a barcaújfalusi csángó és a berecki székely fazekasság színvonalas válogatását adja. Lichtneckert József műkereskedőtől vették azt a szűkszájú bokályt (ltsz.: 37804), amely ennek a tárgytípusnak az első ónmázas darabja a gyűjteményben. 1900-tól intenzív tárgygyűjtés indult a múzeumban, a cserépedények számának növekedése is minden évben jelentős volt. Az 1900-as 18 és egy évvel későbbi 7 darabbal szemben 1902-től kezdve éveken át 100 fölötti a gyűjtött kerámiatárgyak száma. Különösen jelentős a gyarapodás 1904-ben, amikor 898 edénnyel nőtt a kerámiagyűjtemény tárgyainak száma. Aszód környékéről került be csereként egy tétel zömében késő habán, ónmázas edényekből álló kollekció (ltsz.: 37576-37617). Semayer Vilibáld ebben az időszakban Magyarláposon (ltsz.: 38149-38168), Szamosújváron (ltsz.: 38181-38220) és Désen (ltsz.: 38221-38253) gyűjtött jelentős tárgyakat. A nagymértékű gyarapodásban az is közrejátszott, hogy a Nemzeti Múzeum épületéből helyszűke miatt 1892-ben kiköltöztetett Néprajzi Tár - egy rövidebb idejű, kényszerű elhelyezés után (Várkert bazár) 1893-ban már a Csillag utcában, egy bérházban kapott helyet. Ebben az épületben - amely 1906-ig adott otthont a Néprajzi Tárnak - kiállításszerűen raktározták a tárgyakat. Ezzel együtt a Néprajzi Tár önállósága végre lehetővé tette a rendszerezést, a feldolgozást, a kiállításszerű raktározás pedig a nagyobb átláthatóságot (vö. Szemkeő 1997a). Kiemelkedő 1903-ból Bátky dunántúli gyűjtése, melynek során Szakcson, Váralján, Decsen járt (ltsz.: 42752-43101). Ez a tétel a hétköznapi, egyszerű használati edényektől (kiöntőcsöves edények, fületlen köcsög stb.) a jellegzetes sárközi bokályokig terjedt, é*s értékét külön emelik többek között a mórágyi fazekasmunkák igen szép darabjai, valamint kilenc darab céhkancsó, melyek között egy 1751-es ónmázas is van (ltsz.: 43240-43249). (Részletesebben lásd Szilagyi 1984b.) Ebből az időből származik Brassóból egy nagyobb tétel kályhacsempe, azaz „kályhafiók” is, amelyben nem egy 18. századi darab is található (ltsz.: 41740-41845), ám java részük jelenleg - leírások hiányában - azonosíthatatlan.7 Semayer 1901-1902-ben Nagybánya környékén végzett gyűjtéseket, és ezek eredményeképpen nyílt meg 1904-ben a helyi városi múzeum (Semayer 1904a). Minden valószínűség szerint ezeknek a gyűjtéseknek, a helyismeretnek köszönhető, hogy Semayer 1903- ban Rózner Lipót kereskedőtől vásárol egy Bikszádról származó, 111 darabból álló, Nagybánya környéki cserépkollekciót, majd 1908-ban ő maga gyűjtött a városban 70 újabb fazekasmunkát.8 1905-ben került a múzeumba egy kályhaelemeket tartalmazó tárgycsoport, amelyet Lichtneckert József kereskedőtől vásároltak, több más dunántúli tárgy mellett (ltsz.: 72355-72358), ez a tárgycsoport azonban kétséget kizáróan nem a Dunántúlon készült: a meghatározás hibás. A figurális és állatalakos kályhakiegészitők agyaga ugyanis fehér, az ös7 Későbbi meghatározásukra azonban még van remény, mivel elképzelhető, hogy ez a tétel a híres brassói gyűjtő, Emil Sigerus gyűjteményéből származott, és annak tárgylistáját Brassóban őrzik. 8 Ltsz.: 47290-47404, 74653-74700, 74921-74949.