Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
242 _Katona Edit akkori Magyarország etnikai tagozódását és táji sokszínűségét érzékeltették, míg az újdonságként megjelenő munkaruhák a gazdálkodás részbe kerültek, a mesteremberek munkái a kézművességet és a vásározást bemutató termekben kaptak helyet. A lakás- és háztartási textíliákat a legszűkebb környezet, az otthon bemutatásánál, viseleteket pedig az emberi élet fordulóihoz és a jeles napokhoz rendelve állítottak ki, s így tulajdonképpen megfeleltek a Fél Edit óta meghonosodott kiállítási elveknek. Ebbe a koncepcióba csak az Értékek címet viselő egység nem illeszkedett szervesen. Nem volt véletlen, hogy az állandó kiállítás felújítása során ez a rész esett át a legnagyobb változtatáson. Korábban ugyanis a múltbeli példák nyomán a legdíszesebb bútor-, kerámia- és pásztorművészeti tárgyak mellett a viselet- és lakástextíliák legszínvonalasabbnak tartott darabjait állították ki, az új változatban viszont csak az utóbbiakból látható ízelítő. A gyűjteménynek a kiállításokon való nagyfokú igénybevételét jelzi, hogy a 2598 műtárgy közül 703 volt a textil- és viseletgyűjteményből való, azaz több mint a kiállított tárgyak egynegyede. Az új változatban pedig még több. A textil- és viseletgyűjteményt érintő nagyobb kiállítások ebben a korszakban szintén kapcsolódtak a gyűjtés és feldolgozás irányaihoz, az újonnan meghonosodó szemlélethez és a legkiemelkedőbb új szerzeményekhez. Az 1971-ben rendezett Népművészetünk története című kiállításnak a gyűjtemény számára is az volt a legfőbb jelentősége, hogy főrendezője, K. Csilléry Klára feltárta az évszámos tárgyakat és azokat más típusú tárgyakkal együtt időrendi sorrendbe rakva kívánta a népművészet fejlődésének sajátosságait megmutatni a 17. századtól a 20. század elejéig terjedően (K. Csilléry 1972b). A sokféle tanulság mellett összehasonlítási alapot adva ráirányította a figyelmet a kormeghatározás fontosságára. Megjegyzendő, hogy a kiállítási technikában itt jelentkezett először az a gondosabb megoldás, hogy a hímzéseket nem gombostűzték, hanem fölvarrták a vitrinek textilbevonatú hátlapjára. A népművészetnek a hagyományok és újítások tükrében való új szemléletű megközelítésére vállalkozott az 1985-ben rendezett kiállítás. A táji kultúrát bemutató több hazai és nemzetközi mezőkövesdi kiállítás (például 1981-ben A népművészet születése - Mezőkövesd) mellett hálás témát képeztek az egyes tárgyféleségeket, a szűröket (1979, rendezte: Gáborján Alice), a ködmönöket, subákat (1981, rendezte: Kresz Mária) és az ékszereket (1989, 1999, rendezte: Balogh János- né Horváth Terézia) felvonultató bemutatások. Az 1991-ben és 1992-ben N. Fülöp Katalin által Hímzések a parasztház öltözetéből a Kárpát-medencében címmel rendezett kiállítás újszerű módon a témának nem regionális és etnikai szempontú feldolgozását, azaz a különbségek - helyi sajátosságok - hangsúlyozását tűzte ki célul, hanem az öltéstechnikai csoportosítás alapján az időbeli eltéréssel jelentkező közös vonásoknak, a technika-stílus-motívumkincs összefüggéseinek érzékeltetését. Az emberi élet fordulóiról szólt a részben a gyűjtemény anyagára támaszkodó gyermekélet (1979, rendezte: Györgyi Erzsébet), illetve menyasszony-vőlegény témájú (1984, rendezte: N. Fülöp Katalin) kiállítás. A jelentősebb régebbi és újabb szerzemények (például szobabelsők) bemutatása is ekkor kaphatott nagyobb teret. Az 1980-1990-es években a gyűjteményi anyag televízióban való szerepeltetésén kívül új lehetőséggel kecsegtetett a népviseletekről szóló filmek készítése, melyek esetenként gyarapították is az állományt. így volt ez a Tarr Ilona szakirányításával készült Sióagárdi népviselet című film esetében, mely több értékes öltözetet (ltsz.: CSA 85.82-85.116) eredményezett.