Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
236 Katona Edit Ebben az időszakban a textil- és viseletgyűjte- A gyűjtemény története 1970-től meny sorsát a múzeum jelenlegi épületbe való az 1990-es évek közepéig költözése, fejlesztését pedig részben új irányelvek határozták meg. 1970-ben, Fél Edit nyugdíjazása után a gyűjtemény vezetését Horváth Terézia, 1975-től 1995 márciusáig N. Fülöp Katalin, majd Katona Edit látta/látja el. Ekkor már fokozatosan több muzeológus is bekapcsolódott a gyűjtemény munkájába (Balogh Jánosné Horváth Terézia: 1999-ig, Gáborján Alice nyugdíjas kutatóként: 1981-1994, Katona Edit: 1991-, Lackner Mónika: 1989-, Mojzsics Dóra: 1982-1984, Szacsvay Éva: 1981-, Tarr Ilona: 1982-1988). A nagyobb létszám, valamint a kiegyenlített és viszonylag kedvező pénzügyi lehetőségek ellenére a gyűjtemény korábbi dinamikus növekedésében némi visszaesés tapasztalható, hiszen az 1972-es revízióhoz képest (36 799 tételszám) 1993-ig mintegy hétezer új szerzeményt jegyeztek be a leltárkönyvekbe. A gyarapítás módját tekintve Fél Edit távozásával a hozzá közel álló gyűjtők laza hálózata felbomlott, s utána ismét csak egy-egy gyűjtőhelyen épült ki újabb. Néhány nagyobb szabású, sok textil- és viselettárgyat eredményező terepgyűjtésre is sor került (Besenyőtelek, Mezőkövesd, Úszód, Csővár, Nézsa), de a munkatársak leggyakrabban a múzeumba véletlenszerűen bevitt tárgyakból válogattak, melyeknek egy jelentősebb részét nem a közvetítő kereskedőktől, hanem maguktól az azokat készítő vagy használó falusiaktól szerezték meg. A figyelemre méltó daraboknak vagy adataiknak több esetben inkább utólag jártak utána a helyszínen. Az elődökhöz hasonlóan gyakorta éltek a szükséges tárgyak „megrendelésével”. Az új szerzemények között a hivatalos gyűjtőutak lehetedensége ellenére az 1970-es években kibontakozó táncházmozgalommal és az Erdélyből Magyarországra irányuló bevásárlóturizmussal összefüggésben az erdélyi származású tárgyak száma jelentősen növekedett. Míg az Erdélyből beáramló anyagban a textil- és viseletanyagukról híres tájakról származók domináltak (Kalotaszeg, Mezőség, az előző korszakhoz képest némileg nagyobb arányban Székelyföld), addig a határokon belül elsősorban az együttesek, s főleg a viseletek esetében körvonalazódott Fél Edit gyarapítási koncepciójától eltérő tendencia. N. Fülöp Katalin ugyanis nem a „cifravidékeket” részesítette előnyben, hanem azok peremterületeit. Ezzel differenciáltabb, árnyaltabb kép kialakításához járult hozzá. így a palóc területeken a félreeső Nóg- rádmarcalban és Szügyön, a gyűjteményben addig nem képviselt Bujákon, a Cserhát szegényesebb, nem újító, hanem a különféle hatásokat egybeolvasztó textilkultúrájú falvaiban (Csővár, Nézsa) gyűjtött. A Pest környéki, piacozásból meggazdagodott községek helyett a szerényebb életmódú Buda környékéről (Pilisszentkereszt, Pilisszántó Szojka Emesével), a Duna mentén Kalocsa hatósugarának szélére eső területekről (Foktő, Úszód), valamint a Dél- Alföld erősen polgárosodott településeiről (Kiskunhalas, Mezőberény) egészítette ki a gyűjteményt. Ehhez igazodott a karakterisztikus dunántúli népviseletes tájak köztes részein honos homogénebb, színtelenebb Fejér megyei anyag (Perkáta: Lackner Mónika és Katona Edit, majd Pázmánd: Katona Edit). A cifravidékeken a lakástextíliákat érintve Sárközben Györgyi Erzsébet, a viselet témában Sióagárdon Tarr Ilona, Nagytarcsáról pedig Fél Edit nyomán, az irányításával behozott tárgyakból válogatva Balogh Jánosné Horváth Terézia folytatott gyűjtést. Egy múzeumi munkacsoport átfogóbb adat- és tárgygyűjtés érdekében Mezőkövesden kutatott. A fentiekhez az 1990-es évek elejétől a moldvai magyarság iránti fokozottabb érdeklődés társult (Lackner Mónika és Katona Edit).
