Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
Textil- és viseletfliűitemény 225 9.) A helyi társadalomba való beilleszkedésük révén nevelődött ki a falusi és mezővárosi parasztasszonyokból és parasztemberekből az a gyűjtőgárda, amely Fél Edit utasításai alapján kutatta fel a keresett dolgokat. Távlati célja az adattári mozgalomhoz hasonló országos gyűjtőhálózat kiépítése volt, de ez csak részben, személyes kapcsolatai révén, fontosabb gyűjtőpontjain valósult meg. A legaktívabb adatközlői-gyűjtői voltak Kubránszky Sára Decsről, András Jánosné Szakmáról és legfőképpen Gari Takács Margit Mezőkövesdről, akinek alakját oly sok írásában megörökítette. Kezdetben maga is gyakran fordult meg terepen, később, az 1960-as évektől kezdve - az átányi monográfia feldolgozási munkálatai miatt - egyre jobban hagyatkozott megbízott kollégáira és betanított helybeli felvásárlóira, adatközlőire. Az ekkor megszerzett nagy együttesek is az ő közvetítésükkel jöttek létre. A tervszerűen gyűjtendő tárgyak körét tehát továbbra is meghatározta még a muzeológus kollégáknál is, az alkalomszerűen felkínáltakat pedig erősen megrostálta.29 Kialakított egy köztes, harmadik gyarapítási módot, amely értékét, színvonalát tekintve átmenetet jelentett a terepen gyűjtés és az alkalmi vásárlás között: irányításával teljes öltözeteket, illetve lakástextil-együtteseket adatoltan hoztak be a múzeumba eredeti használóik. így több esetben a véledenszerűnek indult gyarapodás tervszerű gyűjtéssé fejlődött. Működésének eredményeként megállapítható, hogy míg korábban a gyűjtemény 70 százalékát alkalmi úton bekerült tárgyak tették ki, addig most az összetételben túlsúlyba kerültek a tervszerű gyűjtéssel beszerzett objektumok, megfordult végre az arány (Fél 1970. 10; 1989. 6). Fél Edit a terepgyűjtéseken kívül élt azokkal az alkalmakkal is, amelyeket a felajánlott magángyűjtemények kínáltak, s ily módon terepen már fellelhetetlen, de a magyar textil- és viseletkultúra számára kulcsfontosságú darabokhoz, például a Keresztes Ti- bor-féle kollekcióból az első kiállításra alkalmas hibátlan hódmezővásárhelyi párnavéghez (ltsz.: 64.128.3), Sárközből az ismert forma elődjének tartott recefőkötőhöz (ltsz.: 64.128.5) és Ferenczy Jolán hagyatékából egy dúsan hímzett sárközi halottas párnához (ltsz.: 61.47.9.) juttatta a gyűjteményt (Fél 1962. 238; 1965. 228, 230). A korszak nagy vállalkozásának, a Magyar néprajzi atlasznak a munkálatai alig hoztak gyarapodást, mégis az a néhány bekerült tárgy fontos kiegészítője lett a gyűjteménynek. Példa rá a Morvay Judit által felfedezett egyszerű köre nélküli pendely, amely egy korábban ismeretlen szabástípust tett kézzelfoghatóvá immár két helyszínről is (Morvay Judit: leltári szám: 56.57.1; Balogh Jánosné Horváth Terézia, leltári szám: 62.108.1). Fél Edit a múzeumban véletlenszerűen felbukkant tárgyakból is választott, ha azok a gyűjtemény számára értékeseknek bizonyultak. Ilyen volt az a 18. századból való kámoni menyasszonyi lepedő színes virágcsokros-korsós és pávás mustrájú hímzett széle, amely a Néprajzi Múzeum jelenlegi állandó kiállításának plakátját díszíti (ltsz.: 66.71.501). A nagyszabású tervek megvalósításához a múzeum kiegyenlítettebb, s viszonylag nagyobb pénzügyi kerete nyújtott fedezetet. Emellett azonban Fél Edit a gyűjtemény javára tudta fordítani a külföldön rendezett kiállítások adta lehetőségeket. Ha nem is a 19. századi méreteknek megfelelően, de mindenképpen felpörgette a tárgygyarapítás volumenét a magyarországi népművészetet reprezentáló 1953-as moszkvai és az 1968-as párizsi bemutatkozás révén. A kiállításcentrikus gyűjtés speciális alkalmát jelentette az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc centenáriuma is, melyre Kresz Mária derítette fel a téma néprajzi vonatkozásait. így került a gyűjteménybe a palóc és a matyó néprajzi csoporttól származó több 29 Balogh Jánosné Horváth Terézia, illetve N. Fülöp Katalin szíves szóbeli közlése.
