Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
224 Katana Edit böző intézmények és magánszemélyek hivatalos átadásaiból származó műtárgyak sokasága. Ha csak a legnagyobbakat vesszük figyelembe, akkor az ilyen gyarapodások eredménye számszerűleg megközelítette a hatezret. Közöttük a legszínvonalasabb anyag az Iparművészeti Múzeumtól érkezett 1951-ben (ltsz.: 51.14.1-51.14.1622). A valójában 1624 textília nagyobb részét sárközi főkötőhímzések tették ki, kisebb részben az 1873-as kiállításból származó tárgyak, köztük több olyan nívós hímzés, amelyet még az átkerülése előtt publikáltak, és már akkor a magyar népművészet „sztártárgyaivá” váltak. Számos rangos példányt (például úrihímzést is) tartalmazott a Rákóczi téri iskola volt gyűjteménye (ltsz.: 146830-149924, 65.130.939-65.130.961). A tudománytörténet számára figyelmet érdemelnek a hírneves pozsonyi Izabella Háziipari Egyesület mintagyűjteményéből,28 valamint a Nemzeti Színház átadásából (ltsz.: 70.150.1-70.150.100) származóan az 1912-es operabál matyó öltözetei közül megszerzett dokumentációs értékű példányok (Fél 1970. 10). A Nemzeti Színház két teljes és két koszorú nélküli (rekonstruálható) mezőkövesdi Mária-lány öltözetet ajándékozott a múzeumnak (ltsz.: 70.150.46-70.150.63), mely a Fél Edit által szerzeményezett kosztümmel kiegészítve (ltsz.: 63.35.1-63.35.15, 66.20.6) alkalmassá válhat még egy körmenet megjelenítéséhez is. A Magyar Állami Népi Együttestől is érkeztek olyan, sokféle helyszínről vásárolt ruhadarabok (ltsz.: 71.45.27-71.45.70), melyek megmenekültek a széttáncolástól. Az 1950-1960-as években ugyanis eredeti viseleteket használtak az előadásokon, s csak a beszerzési források apadása után tértek át a színpadi kosztümök készíttetésére. A Lajos utcai iskola államosításakor kötelezően átvett anyag (ltsz.: 143466-143631), valamint Holló Valéria Kecskeméti utcai népművészeti boltjának lefoglalt árukészlete (ltsz.: 51.23.1-51.23.566) és Dajaszászyné Dietz Vilma mintegy 500 darabos kollekciója (ltsz.: 139943-140439) viszont néhány tényleg hiánypótló darabon kívül csak terhére lett a gyűjteménynek, mivel adatolat- lan harmad-, negyedrangú példányokból, hímzéstöredékekből állt (Fél 1970. 5-7). Fél Edit mind mennyiségi, mind minőségi értelemben kimagasló teljesítményének titka az volt, hogy minden lehetséges gyarapítási módot sikerrel alkalmazott. Az új szerzemények nagy része helyszíni gyűjtésekből származott, amelyet elsőrendűen Fél Edit végzett, de a munkában részt vettek vele együttműködő kollégái, Kresz Mária (főleg palóc és kapuvári gyűjtésekkel), K. Csilléry Klára (legfőképpen palóc és Pest megye Duna menti területein végzett terepmunkákkal), Morvay Judit (palóc és felvidéki gyűjtésekkel) és Hofer Tamás (elsősorban Somogy és Kolozs megyei terepmunkákkal). Hozzájuk néhány, a feltárómunkát segítő erdélyi kutató (például Kallós Zoltán) és egy-egy kiválasztott egyetemista (például Varga Marianna, akit később is foglalkoztatott) és néhány lelkes pedagógus, amatőr néprajzi gyűjtő (például Dajaszászyné Dietz Vilma, Dorogi Márton, Báldy Flóra) csadakozott (FÉL 1989. 7). (A továbbiakban, ha nem Fél által gyűjtött tárgyra hivatkozom, zárójelben jelzem a gyűjtő nevét.) Korábban Györffy és a vele s a nekik gyűjtők „az ország néhány kiválasztott pontjáról hoztak be anyagot. Egy-egy kiszemelt gyűjtőhelyet rendszerint csak egyszer kerestek fel, - s hatalmas tárgyismeretre támaszkodva - kiemelték a szükségesnek ítélt tárgyakat." Ezzel szemben viszont - a továbbiakban is Fél Edit szavait idézve - ,,[m]i is megmaradtunk e válogatási mód mellett, sőt sokszor a gyűjtőpontokon sem változtattunk, de... mi éveken, sőt évtizedeken át rendszeresen visszalátogattunk az egyszer már felderített gyűjtőhelyre. így kapcsolataink elmélyültek, a gyűjtők köre is kitágult, a gyűjtőtevékenység fokozódott.” (Fél 1989. 28 Ltsz.: 64.54.1-64.54.28, 64.128.59-64.128.69, 66.145.26-66.145.31, 68.207.44-68.207.47, 68.207.55, 68.207.84-68.207.131, 68.207.174-68.207.178.
