Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
218 Katona Edit István mindhárom művében cáfolta azt a közfelfogást, melynek szószólói Huszka József, majd Lükő Gábor voltak, hogy a szűcsmunkák és a cifraszűrök virágornamentikájához hasonlóan a matyó népművészet is „ősi”, honfoglalás előtti keleti hagyatékból táplálkozna, hanem azt bizonyította, hogy e cifraságok a 18. század vége, 19. század vége közötti időszak fejleményeként uralkodtak el. A cifraszűr feldolgozása kitért a készítés és használat kérdéseire, a matyó könyv - bár ennek csak utóbb lehetett hatása - abban haladta meg a korábbi feldolgozásokat, hogy az öltözködést társadalmi szempontból árnyaltan tárgyalta (életkor, az emberi élet sorsfordulói, ünnepi alkalmak, hétköznapi élet szerint, a viseletváltozás és divat hatására figyelemmel). A raktározási viszonyokra rátérve a gyűjtemény állományát még az Iparcsarnokban sokszor veszélyeztette az épület rossz műszaki állapota. 1920 telén a becsorgó eső miatt a „bekecsekben... mentési munkára” kényszerültek (BáTKY 1927c. 124). További károkat okozott 1921-ben, majd 1922-ben a tető megrongálódása (BALASSA 1961. 21). „A leszakadt tetejű épületben hónapszám érte hó-eső és fagy a kiállított tárgyakat, több viseletes bábut is. Nem valószínű, hogy megmaradhattak volna. A kiállítás után nem vevődött számba az elpusztult anyag.”22 Ekkor a múzeum a „Néprajzi Osztály pusztuló anyagának megmentésére” a „selejtezésre kerülő másodpéldányokból” hét textil- és viseletdarabot adott át a debreceni Déri Múzeumnak, 22 000 korona ellenében (NMI 15/1921). A Hungária körúti épületbe való költözködés s ott a gyűjtemény elhelyezése feltehetőleg két lépcsőben zajlott le, hiszen 1928- ban a „ruhaneműraktár” épületen belüli áttelepítéséről olvashatunk (Néprajzi Értesítő 1928a). A raktárrendezéssel párhuzamosan elkezdődött az előkerült szám nélküli tárgyak sokaságának - köztük a „millenniumi maradékoknak” - meghatározása és beleltározása. A feladatot Palotay Gertrúdra bízták, aki 1946-ig, múzeumi alkalmazása végéig foglalkozott vele. Az 1927 és 1942 között fennálló harmadik állandó kiállítás vonatkozó részét Györffy teljesítményének kell tartanunk. A Kárpát-medence népeinek tárgyi világát bemutató tizenhárom teremből négyet teljesen, két további termet és egy folyosószakaszt részben a textil- és viseletgyűjtemény töltött meg, több mint ezer tárgyat, köztük közel negyven kosztümöt fölvonultatva (NMI 200/1937; BáTKY 1929). Az emberi testhez hasonlóan megformált, kifestett arcú bábukra adott öltözékek egy része még mindig a millenniumiakból került ki, de látható az igyekezet, hogy új gyűjtésűekkel váltsák fel, illetve egészítsék ki azokat (például Felföldről a Györffy-féle Hont megyei, Tolna megyéből sárközi, Nyugat-Dunántúlról Sopron megyei anyaggal). A megelőző kiállításokkal összevetve az a legszembetűnőbb rendezési különbség, hogy az azonos vidékről származó magyar és nemzetiségi testi ruhadarabok, öltözetek, valamint a lakás- és háztartási textilek már nem voltak elszakítva egymástól, hanem egymás mellé kerültek a négy fő nagytáji egységben (Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély). A gyűjtemény földrajzi egyenetlensége miatt az alföldi termet az akkor még odatartozónak vélt mezőkövesdi viselet és textília uralta. Az előző kiállításhoz viszonyítva a legfőbb azonosságot a téli felsőruhák csoportja jelentette, amely bevezetésül szolgált „a termekben néhány babán kiállított és képekben szemlélhető népviseletek-hez. ” (BÁTKY 1929. 13; kiemelés az eredetiben.) Figyelemre méltó, hogy az öltözetek kiállításon való bemutatásának kétféle módja egyenrangúan szerepelt: a múzeumi tárgyakba felöltöztetett bábukon és az eredeti helyszínen készített fényképfelvételeken, illetve grafikus ábrázolásokon. A gyűjtemény tárgyai a korábbi kiállításokhoz hasonlóan még a pásztorélet és a női kézimunkák termeiben kaptak helyet. Mind 22 Fél Edit hivatalos levele Bodrogi Tibor főigazgatónak, 1967. június 10.
