Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
20 Fejős Zoltán A gyűjtés, szerzeményezés, vagyis a kiválasztás általában két szinten megy végbe. Egyrészt a terepen, amikor a kutató vagy a különböző motivációk hajtotta gyűjtő a helyszínen szelektál a megszerezhető, a helyiek által felkínált vagy csak egyszerűen megtalált, netán eltulajdonított tárgyak közül. Másrészt múzeumi körülmények között, amikor a szakemberek a gyűjtőktől, ajándékozóktól, esetleg más szakemberektől felajánlott tárgyakból válogatnak, anélkül hogy közvetlen kontaktusban lennének a tereppel, a tárgyak előállítóival, használóival (vö. Buschmann 1996; Schindlbeck 1993). Világos, hogy mindezeknek az eljárásoknak, tevékenységeknek vagy a különféle, utóbb múzeumba kerülő gyűjteményeknek alapos megismerése nélkül csak korlátozott értékű lehet a múzeumi anyag hasznosítása. A kutatói terepmunka keretében létesülő gyűjtemény - mely napjaink múzeumi normái szerint a legértékesebb adatforrás - rendszerint jól adatolt, nem találomra összeállt minta, ám ebben is körülmények, feltételek nem tudatosult, nem tudatosított hatásának egész sora érvényesül, amit a felhasználáskor minden esetben értékelni kell. Az, hogy egy gyűjtemény mennyiben képvisel egy kultúrát, egy társadalmat, vagyis mi a reprezentativitása, attól függ, hogy a gyűjtő szelekciós eljárásait milyen tényezők befolyásolják, mi mindent állított elő az adott embercsoport, s abból mit őrzött meg. A terepen zajló formációs folyamatok teljes feltételrendszerét, kiváltképp a szelekció explicit és nem tudatosult elveit, fogyatékosságait csak alapos gyűjteménytörténettel lehet megismerni (Fowler-Fowler 1996.132).7 Mindezek a szempontok a nem szakemberek, a szakosodott vagy laikus gyűjtők beszerzései esetében még nehezebben mérhetők fel, a közbeékelődött közvetítők, másodlagos forgalmazással foglalkozó intézmények - például aukciós házak - tevékenysége, a tárgyak eredetéről mit sem tudó örökösök ajándékai pedig az eredeti körülmények szempontjából alig értékelhetőek. Itt jó esetben a tárgyak életrajzi elemzése (Appadurai 1988; Feest 1998b), a gyűjtemények összetartozását meghatározó - gyűjtési, felhasználási és értékesítési - tényezők felderítése (Owen 1999. 228) kecsegtet tudományos értékű eredményekkel. Ennek is feltétele persze a forrásadottság. Sokszor azonban a múzeumi gyűjtemények szerzeményezési folyamatainak alig maradtak fenn dokumentumai, különösen az alkalmi, a helybe hozott tárgyak múzeumi vásárlásai, beszerzései esetében. Bármilyen eredetű is a múzeumba került tárgy, legyen az rendszeres, a teljesség szándékával kezdeményezett kutatás eredménye vagy véledenszerűen megszerzett, például magángyűjtőtől származó „érdekesség”, a múzeumon belül azonos folyamatok rendszerébe kerül. Lehetséges ugyan, hogy a két eltérő forrásból származó tárgy muzeológiai értékét nem azonosnak fogják tartani, s későbbi használatuk is eltérő lesz, de a nyilvántartás és műtárgy- védelem követelményei mindkettőre egyaránt vonatkoznak. (Egyébként korántsem biztos, hogy az előbbi élvez nagyobb megbecsülést, s a megítélés is felettébb változékony.) A múzeumba került tárgyakat sokféle hatás éri, részben tudatosan tervezett, végrehajtott eljárások, részben különféle olyan befolyások, amelyek nem tervezhetők, nem küszöbölhetők ki, vagy éppen hogy az intézmény szándékaitól függedenül támadnak. A műtárgy, a gyűjtemény és a 7 Egy ilyen munka vizsgálati szempontjait az idézett szerzőpáros tíz pontban foglalta össze: 1. a gyűjtőút célja; 2. a helyszínre utazás jellege; 3. a gyűjtő elméleti felkészültsége; 4. a gyűjtő elképzelései a helybeliek kultúrájáról és jövőjéről; 5. a gyűjtés gyakorlati részletei; 6. történeti megfontolások; 7. gyűjtési módszerek, eljárások; 8. a helyiek elképzelései a gyűjtőről és tevékenységéről; 9. a beszerzett tárgyakkal kapcsolatos terepen készült feljegyzések, a tárgyak adatai; 10. a gyűjtőmunka alapvető indokoltsága, mire szolgál (majd) a gyűjtemény (Fowler-Fowler 1996. 132).
