Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - G. Szabó Zoltán: Építkezésgyűjtemény
Építkezésgyűitemém 155 E korszakot három jelentős esemény fémjelzi: az 1947-ben történt önálló intézménnyé válás, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megalakulása 1974-ben, valamint az új épületbe költözés 1975-ben. A Néprajzi Múzeum régi törekvése valósult meg 1947-ben, amikor a Néprajzi Osztály kivált a Magyar Nemzeti Múzeum kötelékéből, és formálisan is megkezdte önálló intézményi működését. Ekkorra tehető a gyakorlatilag máig érvényes gyűjteményi struktúra kialakítása is. Ekkor a magyar gyűjteményt két nagy csoportra bontották. Az első, gazdálkodás csoportba a gyűjtögetés, halászat, vadászat, állattenyésztés, földművelés, közlekedés tárgykörébe tartozó tárgyak kerültek. A második nagyobb egységet település, építkezés névvel három részre bontották: szabadtéri néprajzi építmények, házberendezés (bútor, világítás), táplálkozás és kortyba. 1947-től 1949-ig az épitész-néprajzkutató Vargha László vezette az intézményt, és a település, építkezés gyűjteményrészt is, aki akkorra már az 1930-as évektől kezdve tekintélyes népi építészeti, főként dokumentációs anyagot gyűjtött össze. Vargha László mintegy ötven éven keresztül folyamatosan foglalkozott a magyar népi építészet recens és történeti adatainak rögzítésével. Annak ellenére, hogy vállalkozásának hosszú évtizedekig nem volt tartós és biztos intézményi háttere, olyan archívum megalkotására vállalkozott, amely adatszerűén foglalta magában a magyar nyelvterület falusi és városi építményeinek műemlékvédelmi szempontból is kiemelkedő építészettörténeti, művészettörténeti emlékeit. Az általa létrehozott, később szakmai körökben magyar népi építészeti gyűjteménynek nevezett anyag az 1970-es évek végén az alábbi becsült tételekből állt (Kecskés 1985. 37-46):- 5000 darab vázlat, rajz, térkép, műszaki felmérés;- 20 000 darab fényképfelvétel (negatív és kontaktmásolat);- 2400-2600 diapozitív;- 500 dosszié adattári anyag (jegyzet, dokumentáció);- 15-20 darab vázlatkönyv. Vargha László néprajzi múzeumi főigazgatói működése végén, 1949 januárjában Cs. Sebestyén Károly és Kiss Tibor egyetemi tanárokkal szakvéleményt is készíttetett eddigi gyűjtéseiről, illetve gyűjteménye anyagáról, amelyet a felkért szakértők igen nagyra értékeltek: „A szigorúan mérnöki szempontok szerint készült házfelvételek az ethnográfusok részére helyenként meglepően új felvilágosításokat szolgáltatnak. Olyan kérdésekre adnak felvilágosítást, melyeket eddig tisztán ethnográfiai alapon megoldani nem lehetett. [...] Ez a munka annál értékesebb, mert tudományos szinten tárgyalja a parasztházak fejlődését, ami pedig a magyar építészet történetében a műtörténet mai állása szerint hézagpótló.” (Kecskés 1985. 37.) Azt várhatnánk, hogy Vargha László jelentős gyűjtőmunkája az építkezésgyűjtemény tárgyanyagában is tükröződik, azonban ebben a várakozásunkban csalódnunk kell. Nincs ugyanis a tárgyak között egyetlen tétel sem, amelyet Vargha László gyűjtött volna, illetve főigazgatói tevékenysége alatt egyetlen tárggyal sem gyarapodott a gyűjtemény. Ennek okát valószínűleg abban kereshetjük, hogy Vargha László fontosabbnak tartotta a dokumentációkészítést és a fotózást, mint a tárgy gyűjtést. A tárgyi anyag bemutatását szabadtéri néprajzi múzeum keretein belül tartotta elképzelhetőnek, ezért kezdettől fogva szorgalmazta annak létrehozását, és aktívan közreműködött az előkészitő munkálatokban. Az 1947-től napjainkig tartó időszak
