Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)

BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére

aztán siratni (Rosaldo 1993. 68-69) - paradox örökségétől. Ez így persze igaz, de a nem­zetközi anyag gyarapodását, gyarapítását - melynek szegényességén szokás (volt) keseregni, épp a gyarmatok hiánya miatt!5 - mégsem vonatkoztathatjuk el teljes mértékben a gyűjtés és reprezentáció általános, egykor világszerte természetesnek vett eljárásaitól és az azokat átha­tó szemléletmódjától. Nem a gyarmatosítók nyomába lépő felfedezőt, legkevésbé a meghódí­tott népeket kifosztó kereskedőt látjuk nagy gyűjtő elődeink személyében, mert ennek alig­ha van meg az alapja, bár nem ismerjük még minden részletében a nemzetközi anyag gyűj­tési körülményeit és szerzeményezőit. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy útjukat a Föld birtokba­vételének a kor szabta keretei tették lehetővé, legyenek azok a magyarok elődeit nyomozó, a rokon népeket felkereső kutatók, vagy számunkra tökéletesen idegen világot kalandvágyból meghódítani akaró utazók, netán külszolgálatban lévő állami tisztviselők. Inkább úgy tekin­tünk rájuk, mint akik idegen népekkel, kultúrákkal ismertettek meg minket, akik a hazaho­zott, Magyarországra küldött vagy itt eladott tárgyaikkal közvetve, közvetlenül az ország, a nemzet kulturális értékeit és öntudatát gazdagították. Az utazás, a gyűjtés távoli kontinense­ket érintett, de ez nem volt közömbös a nemzeti kultúra és ideológia szempontjából sem. A Primitive Culture nagy tekintélyű szerzője, Sir Edward B. Taylor magyarországi látogatásakor 1898-ban felkereste a néprajzi osztályt - ahol csak a magyar anyag érdekelte s megkérdez­te, hogy miért terheli meg a múzeum magát kelet-ázsiai és amerikai holmik beszerzésével is. Jankó önérzetesen azt felelte - idézi fel a találkozást Sebestyén Gyula hogy mi elsősor­ban Magyarország számára csinálunk néprajzi múzeumot s ha nem lenne egyetemes, akkor tanulni Bécsbe kellene mennünk, oda pedig nem szívesen megyünk.” (Sebestyén 1917.144.) Az egyetemes és magyar néprajz, a nemzeti kultúra kapcsolódásainak szempontjából ez a kis történet több síkon értelmezhető. Jól látható benne az önkép megalkotásának igénye, még­pedig az emberiség egyetemes rendjében való önmeghatározást biztosító intézményes esz­köz, a világ egészére kiterjedő etnográfiai múzeum által, mely az egyedi, a nemzeti vonáso­kat a másoktól való különbözéssel mutatja meg. De még ennek a viszonyítási rendszernek eszközeit is a nemzeti öntudat építése jegyében szükséges egybegyűjteni és felhasználni. Mindemellett a jelzett kritikai irány, minthogy szinte sarkaiból forgatta ki az egye­temes néprajzi múzeumok, gyűjtemények bevett szemléletmódját, hatásában a saját kultúrát felölelő múzeumok tudományos, reprezentációs előfeltevéseinek átértékeléséhez is elvezet. Pontosabban közvetve ilyen irányban is hat, mert többek között arra ösztönöz, hogy a társa­dalom kulturális képét megalapozó tárgyakban testet öltő tudáskészletet eredete szempontjá­ból, továbbá felhasználásának etikai oldaláról is alaposan vegyük szemügyre (vö. Fejős 1998). Szerény mértékben, de ebbe az irányba kíván ez a kötet is előrehaladni. Másodsorban azt a szerepet illeti megkülönböztetett figyelem, amit a múzeum mint intézményes s egyben hatalmi eszköz az ismeretek felhalmozásában, a világ képének megszerkesztésében, ezzel együtt értelmezésében betölt - a múltban és a jelenben egyaránt (Hooper-Greenhill 1992; Monpetit 1995; Fyfe 1996; Macdonald 1998b). A múzeumok az emberi tudás termelésének, a társadalmilag meghatározott igazság megfogalmazásának, in­terpretációjának különleges eszközei. Az uralkodói, főúri gyűjtemények közintézményekké 5 „Gyarmatokkal rendelkező nagy világállamokkal természetesen nem versenyezhetünk” - olvasható a múzeum 1922-es kalauzában (Bátky 1922a. 6). Itt említem, hogy Magyarországon az etnológia gyar­mati örökségét leghevesebben Vajda László bírálta, még egy korábbi tudománytörténed, ideológiai kor­szakban (Vajda 1949), melynek a múzeum munkájára is volt hatása. 14 Fe jős Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom