Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény
148 Gráftk Imre A múzeumi munka során folyamatosan felveA gyűjtemény jövője tődtek/felvetődnek olyan, a gyűjtemény jövőjét is érintő szakmai kérdések, amelyekre valójában máig nem alakította ki tudományszakunk álláspontját. A teljesség igénye nélkül említek néhány dilemmát. A tudománytörténeti tradíción és az esedeges műtárgytárolási, -kezelési praktikumon túl indokolt-e a közlekedésgyűjtemény önálló kollekcióként való kezelése, vagy célszerűbb integrálni egy nagyobb szakmai egységbe? Hogyan viszonyuljon a gyarapítás a régebbi eredetű és paraszti-népi, falusi-mezővárosi életforma főként kézműves kultúrát képviselő tárgyait meghaladó és a megváltozott élet- és munkakörülmények között kialakult új életmód technikailag modernizált tárgyaihoz? Megítélésem szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a magyarországi közgyűjteményi struktúra alakulását, a szakmúzeumok (a téma vonatkozásában különösen a Közlekedési Múzeum, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Mezőgazdasági Múzeum, a Vízügyi Múzeum), valamint egyes városi, illetve tájmúzeumok (például a Tiszafüredi Múzeum, a Szatmári Múzeum, regionális szabadtéri múzeumok) specializálódását, tematikus gyűjteményeit (lásd Balassa M. - Zentai 1996; GrAfik 1977). Ebben az esetben pedig fel kell tenni a kérdést: indokolt-e a Néprajzi Múzeumnak tárgygyűjtő tevékenységében felvállalni egy, még oly klasszikus értelemben vett és behatárolt, illetve meghatározható kulturális örökség tárgyi emlékanyaga megszerzésének idő- és térbeli kiterjesztését, maximalizálását, illetve annak dokumentálásán túli feladatokat? Nem célszerűbb és hatékonyabb-e egy olyan információs és adatbázis kiépítésére és működtetésére fordítani anyagi és szakmai erőt, mely minden nyilvántartott gyűjtemény tárgyi anyagát és egyéb dokumentumait elérhetővé és áttekinthetővé teszi? Miközben a fenti kérdések akár nyitva is maradhatnak, minden eddiginél nagyobb figyelmet, anyagi eszközöket és szakmai felkészültséget kell fordítani a meglévő tárgyi anyag korszerű raktárakban való tárolására, állagvédelmének biztosítására, az arra rászoruló tárgyak konzerválására és restaurálására, valamint bemutatására. Amennyiben a Néprajzi Múzeumon belül megmarad a jelenlegi gyűjteményi struktúra, akkor feltehetően érdemes bizonyos értelemben „zárt gyűjteménynek” tekinteni a közlekedésgyűjteményt. Mindenképpen indokolt azonban több halaszthatadan feladat elvégzése, elsőként egy újabb tárgyrevízió, mégpedig beazonosító és adatpótló munkálatokkal. Ezt követve egyrészt mérlegelendő egy megfontolt és megalapozott selejtezés, másrészt egy alapos és körültekintő felmérés alapján a kollekció legnagyobb hiányosságait kiegészítő, illetve pótló tárgygyűjtési program megtervezése és lehetőség szerinti megvalósítása. Talán érzékelhető, hogy a fentiekben megfogalmazottakra a szakmai álláspontok kialakítása meghaladja a közlekedésgyűjtemény problémáit. A megoldást a Néprajzi Múzeum többi gyűjteményének figyelembevételével, továbbá a múzeumi és közgyűjteményi terület szakmai közössége konszenzuson nyugvó követelményrendszerének kidolgozásával lehet megtalálni. Mindezen törekvések hátterében pedig ott kell lennie a kulturális örökség megőrzését biztosító intézmények működtetési garanciájának.
