Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény
144 Gráfík Imre a téma szempontjából is számításba vehető tárgyakra, illetve egyéb dokumentumokra (például fotókra), akkor kedvezőbb képet kapunk. Csak a gyűjteményre szorítkozva még egyes résztémákat is nagyon eltérő mértékben lehet a tárgyak segítségével bemutami. A kollekció összetétele - mint azt a gyarapításra vonatkozó adatok is jelezték - meglehetősen esetleges és egyenetlen. Az egyes tárgyak, illetve tárgy- csoportok mennyiségi arányai és területi megoszlásai szakmailag indokoladan eltéréseit mutatja be a következő megoszlás: lószerszámdísz, csat: 24 százalék; zabla 16 százalék; kengyel 12,5 százalék; lószerszám, sallang és részei 10 százalék; nyereg, fanyereg és részei 6,3 százalék; kerekes járművek (szekér, kocsi, vontató és részei) 4,5 százalék; kettes járom, iga és részei 4 százalék; hámfa, kisafa 2,7 százalék; vízhordó rúd 2 százalék; szánok 1 százalék; talicska, tragacs és részei 1 százalék; egyes járom 1 százalék; nyakhám, kumet 1 százalék; faláb 1 százalék; szénahordó keret, hajdiván 1 százalék; vontatóláncok 1 százalék; fogatolókötelek 1 százalék; tézs- la 0,6 százalék; zsákhordó fa 0,5 százalék; összesen 91,1 százalék; egyebek 8,9 százalék. Ez utóbbiak, az úgynevezett egyéb tárgyak körébe - többek között - „unikális” közlekedési eszközök is beletartoznak, mint például a hótalpak, melyekből egy borozott (ltsz.: 88272) és egy kendermadzagos (ltsz.: 88273) példányt még Sztripszky Hiador gyűjtött Tiszabogdányból 1911-ben.7 Megítélésem szerint a közlekedésgyűjtemény legértékesebb kollekcióját a nyergek, fanyergek adják. Mégsem állítható, hogy ez a tárgycsoport a maga konkrétságában ismert lenne. Egy-egy példány, különösen az úgynevezett tiszafüredi típus néhány faragott változata kézikönyvekben, de főként népművészeti tárgyú kötetekben, tanulmányokban - olykor a nyilvántartási szám és az őrzési hely megjelölése nélkül - publikálásra került (például Bátky 1906a. 83-85; Gráfík 1989. 56-57; Füvessy 1996. 3., 5., 6. és 10. kép; Viski 1933b. 269; Kovács 1981. 54-55; Domonkos 1991. 70. kép). A hiányos példányokkal, a részekkel együtt mintegy 86 darab nyerget számláló gyűjteményi egységnek közel a fele sorolható a fanyergek körébe, melyek többsége a tiszafüredi típusba tartozik. A nyergek területi szóródása az alábbi megoszlást mutatja: Alföld (településsel jelölve): 37 darab, Hajdúböszörmény: 8 darab, Hajdúszoboszló: 3 darab, Botpalád: 3 darab, Túrkeve: 3 darab, Tiszafüred: 2 darab, Tiszabogdány: 2 darab, Komádi: 2 darab, Kecskemét-Bugac: 2 darab, Hajdú megye: 2 darab, egyéb települések (1-1 darab): 10 darab, Alföld vonzáskörzete (településsel jelölve): 6 darab, Magyarország (településmegjelölés nélkül): 23 darab, Kárpát-medence (településsel jelölve): 20 darab. A nyergek között található néhány példány, melyek nem paraszti használatból kerültek ki. Ezek körében különös figyelmet érdemelnek azok, amelyek úgynevezett csontos nyergek, azaz kápájuk csontborításos, és egyik-másik vésett, illetve karcolt díszítménnyel ékesített (lásd Torma 1979; vö. Nemes 1979; Temesváry 1995). Ez a gyűjteményi egység hiányos adatoltsága ellenére is olyan jelentőségű, hogy indokolt tárgykatalógusban való közzététele (vö. Gráfík 1992d. 378, valamint Takács 1972, illetve előzményként Bátky 1928a; Morvay 1939; Gönyey 1937; Balassa 1949; Szolnoky 1951). A gyűjteményi anyag ismeretében megállapíthatjuk, hogy a darabszámra kiemelkedő tárgycsoportok tudományos értéke nincs arányban mennyiségükkel. A csatok, zablák, ken gyelek egy része a Fémelosztó Rt.-től került a múzeumba, más részük - mint arra már más vonatkozásban utaltam - egy-egy gyűjtőtől s egy-egy helyről (például Aszód és vidéke), aján7 NMI 8/1911. Dr. Sztripszky Hiador s.őr elszámolása, máramarosmegyei rutén-hucul gyűjtéséről.
