Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Fejős Zoltán: Gyűjtögetésgyűjtemény
Gyűitögetésgvűitemény 105 kasokat (ltsz.: 133625-133626, 133895-133897) s egy régi pisztolyt (ltsz.: 133629), összesen 15 tárgyat - juttatott a múzeumba. A múzeum 1939-es kollektív kutatómunkájában, a pusztafalusi gyűjtésben Tagán Galimdsán foglalkozott a falu gazdálkodásával és öt szamócaszedő kéregedénnyel gyarapította a gyűjteményt (ltsz.: 136489-136494; lásd Tagán 1939. 155). Ugyanő az erdei vadméhek keresésére, szoktatására szolgáló méhkereső szarut, azaz marhaszarv végéből kialakított eszközt gyűjtött Székelyvarságon (ltsz.: 137633). A ritka eszköz használatát önálló cikkben ismertette, a fázisokat jól dokumentált fényképsorozattal kísérve (Tagán 1941). Gönyey Sándor 1940-ben Nőtincsből szerzett meg két olyan, a röplyuk körül gazdagon faragott, hársfából kivájt bödönkast, melyeket azóta is mint kivételes példányokat többször publikáltak (ltsz.: 137100 [1824-es évszámmal], 137101; vö. Gönyey 1939. 2; Boross 1963b. 51-52; Szacsvay 1993a. 27; Kodolányi 1997a. 59). A háború és a helyreállítás gyarapodás nélküli évei után, 1948-tól számítható az akkor szervezetileg is elkülönített gyűjtemény fejlődésének következő korszaka, ami 1970-ig tartott. Ekkor a múzeum egészében nagy szerepet kapott a tervszerű tárgygyűjtés. Az elterjedésbeli és a tematikai hiányosságok kiküszöbölését tartották elsődlegesnek, ami ugyanakkor - a földrajzi szempont miatt - az azonos tárgytípusok számának gyűjteményen belüli szaporodását is eredményezte. A már meglévő kutatási segédletekhez egy újabb társult, ami a gyűjtögetés-zsákmányolás mellett az erdőélésre irányította a figyelmet (Erdélyi 1959). Végigtekintve e korszak begyűlt anyagán megállapítható, hogy a gyűjtögetésgyűjteményben a korábban már kimódolt gyarapítási irányok nyomvonalát követték. Új, a múzeumi anyagból addig még hiányzó tárgyféleségek alig bukkantak fel. A gyűjtésben a tárgytípusok újabb változataira és ugyanazon típus több helyszínről való beszerzésére figyeltek, s igyekeztek minél több, a műkereskedelemben nagy értékű szarvasagancs lőportartót megszerezni magánosoktól vagy megvásárolni a bizományi vállalattól. A háború utáni évektől 1970-ig 302 tárgyat leltároztak be, ebből 80 méhkast, 55 lőportartót, de például mindössze két kamillaszedőt, székfűszedőt (ltsz.: 143123, 63.85.136; ez utóbbi fotója, leírása: Erdélyi 1965. 180) s egyeden fagyöngyszedő kampót, melyet Velemben, ahonnan származik, „gyöngyhányó horognak” neveztek (ltsz.: 60.88.18; Néprajzi Értesítő 1961. 59). Ennek a gyarapítási irányzatnak eredményeként - s a megfelelő előzmények alapján - néhány tárgytípusból változatokban gazdag sorozatok halmozódtak fel: elsősorban lőportartókból, méhkasokból, kéregedényekből, csapdafélékből, vadriasztókból. Figyelmet érdemel ugyanakkor az a tény, hogy a gyűjtési módszerek finomodtak, a terepen folyó tárgygyarapításban többféle felfogás érvényesült. A gyűjtögető-zsákmányoló gazdálkodás kutatásában is jelentkezett a témakör megismerését szolgáló, teljességre törekvő, bizonyos mértékig monografikus igényűnek tartható tárgygyűjtés. Erre Molnár Balázs és Hofer Tamás mutatott példát a Bihar megyei Komádiban, ahonnan 1950-ben tíz különféle méhkast (ltsz.: 143124-143132, 143142) és a méhészkedés teljes szükséges felszerelését,11 kellékeit kutatták fel és szerezték meg. Minden tárgyat kimerítő leírás kísér: a készítő, a használó személyét mindig megnevezik, alaposan ismertetik a tárgyak használatát, s igyekeznek megállapítani korukat. Emellett más tárgyakat, így csapdákat, kereplőt, székfűszedőt is gyűjtöttek. A méhészeti tárgyak mások érdeklődését is felkeltették. Többek között Csermák Gézát kell említeni, akinek nevéhez a gyűjtemény legrégibb, 1780-as datálású méhköpüje fűződik (ltsz.: 52.21.41; Boross 1963b. kép: 49, 50). A méhészeti eszközök között ritkaságnak u Ltsz.: 143133-143136, 143138-143141, 143143-143148.
