Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
2. Pásztorok
előtt kitörlöm a csípát, Fohászkodás után gyújtok pipát, Szemlélődöm marha közt sétálva, Van-e bádjadt, nincs-e megdézmálva." *) Egy Halasról közölt pásztorelbeszélés igy dicséri a múlt század derekának pásztorait : ,,Oan embörök vótak azok, hogy ujanok most nem terömnek. Ujan vót a jószág a kezik alatt, mint akár a vakart ponty. Vót is böcsületik a gazdaság előtt. De ük mög mög is tartották ám a pásztori regulát röndössen."**) A jószága sorsát szivén viselő pásztor nem sokat gondolkozott, hogy tilosba eressze a jószágot, ha arról volt szó, hogy az a megromlott legelőn csak lézengett. Az igazi csikós is megsiratta ménesének büszkeségeit, a szépen fölnevelkedett csikókat, ha elvitték a „parasztok" hátasnak, vagy igásnak, avagy a „liferáns" katonalónak. „Ki köll fognia azt a szép almás derest, a melyik olyan sebesen tudott vágtatni végig a pusztán, meg annak a kesének is nyakába kell vetni a kötelet, a melyik olyan okosan tudott nézni a szép szemével.. .. Oszt meg az a szép pej is a liferáns kezére kerül, a melyiknél nincs különb állású negyedfü csikó három határba. Nem hiába villámlott úgy, mikor ellette az anyja, gyors is lett annak a lába mint a villám." ***) A pásztor, a ki suttyógyerekkorától kezdve ott élt, ott növekedett az állat mellett, kora tavasztól késő őszig a legelőn, azután meg a telelőn, ugyancsak ráért kitanulni a mesterségét, annyival is inkább, mert más, szövevényesebb dolgok nem foglalkoztatták elméjét. Lovat szőréről, ökröt szarvaállásáról, bárányt bőgéséről, általában mindenféle jószágot lényeges és lényegtelen jegyeiről felismerni, nemét, állapotát, korát meghatározni, hogy melyik gazdának tőkéjébe tartozik, melyik anyától származik és micsoda nevezetes dolgok estek vele életében, az igazi pásztornak mesterségéhez tartozott. Az ilyen meghatározásoknál hatalmas szókincs állott segítségére. **•*) Az állatok gyógyításánál, bár a pásztor neu volt túlságosan babonás, mégsem zárkózott el a babonának egy-két külsősége elől. Hogy a sebnek a nyüvezőfával történt becsapása ne essen hiába, az állatnak farkával rendesen még egyet ütött a hátára. Az állatokon kifejlődni szokott pondrókat nemcsak megfüstölte, hanem ráolvasással is hajtotta. Az állatok elakadt vizeletének megindítására alkalmasnak vélte a kalapot, a melyik karácsony éjszakáján véletlenül az asztal alatt hált. f) Rendes gyógyszerek és gyógyítószerszámok nem voltak a pásztortanyáknál, bár a jószágot sokféle növény puffasztotta, sokféle bogár űzte. Csak a juhászok hordták szorgalmasan magukkal, a gatyakorezba *) : Sorsára! megelégedő gujásnak dalia. **) L. : Péter Dénes : Elbeszélések. 11. ***) L. : Hoitsy Pál : A menetek világa. ****) L. : Herman Ottó : Hugaczi forgácsok, kutyafuttában szedve. Adalék a bugaczi pásztorok szókincséhez. „Vasárnapi Újság", 1890. évfolyama. — / akáts Sándor ; Regi pásztori élet. t) Ipolyi a következő pásztorbabonát közli Kecskemétről : „Sz. György napján virradóra a juhászok lepedőt vesznek és kimennek a legelőre v. vetésekre, rajok terítve a lepedőt magok után húzzák, szüntelen a szavakat mondván : szedem, szedem mindennek felét; miután a lepedő egészen nedves, belőle a harmatot, egy arra elkészített új bögrébe kicsavarják s az akol vagy istálló hidaljára, hol a teheneket vagy juhokat fejik, elássák ; ezt a babonás hittel teszik, hogy a juhoknak és teheneknek tejük lesz s hogy azt a gonosz asszonyok el ne vegyék". — L. : Ipolyi Arnold: Magyar mythologia. Pest, 1854.
