Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (A Néprajzi Múzeum tudománytörténeti sorozata 2; Budapest, 1990)
3. Pásztortanyák
meg a teljes cserények utolsó példányát a bugaezmonostori nagy legelőn. *) Ezenkívül, a jelen század első tizedében, még mintegy ötven példánya állott a cserényjellegü enyhelyeknek, a melyekből helyreállítható, elképzelhető az a kép, a melyre a szóhagyományok, vagy leírások utalnak.**) De mielőtt ezt megkisérlenénk, lássuk az irodalmi adalékokat ! A pásztorcserényről az első, tudományos értelemben vett, értesítést a Magyar Tudós Társaságnak 1838-ban kiadott Tájszótára hozta és pedig Kecskemét vidékéről. E szerint : „cserény, csikósok' és gulyások' vesszőből font ide 's tova hordozható sátora." A pásztorcserényt tizenöt év múlva Vahot Imre mutatja be, ugyancsak Kecskemét vidékéről, a „Magyarország és Erdély képekben" czimű vállalat első kötetében } a Kecskemétről és a kecskeméti pusztákról szólló fejezetben. Itt „a cserény egy négyszög alakú alkotvány vesszőből sövényszerűleg fonva, födél nélkül, rajta ajtó gyanánt egy téres nyílással. Ezen alkotvány egy helyről a másikra vitethető s a pásztori vándorlásra igen czélszerü.. . . . .A cserény mintegy öt láb magas, elannyira, hogy a körül fekvő nagy komondorok elugatván magukat, a pásztor feláll ülhelyéből s a sövény-falazat fölött szét néz a végtelen pusztában. E sovényzet csak szél ellen használtathatik, s arra.: hogy a gulyás — avagy csikós — személyzet abban, mintegy kerített helyen gúnyáit és főzőedényeit tartsa s egyszersmind főző-helyéül és zárt körű ebédlőjéül szolgál A cserény az újabb időkben már deszkákból összeállított falazatból is készíttetik, melynek összeállítása s ide s tova szállítása amannál sokkal könnyebb : a deszka-kerítvény 4 oldal falazata, vas kapcsokkal állíttatik össze. A rajz is egy ilyen deszkacserényt tüntet fel. A cserény a gulyás és csikós tanyája, mely körül gulya és ménes legel a távol pusztában." Két évvel később, 1855-ben, Báró Prónay Gábor állított szép emléket a korabeli cserénynek „Vázlatok Magyarhon népéletéből" czimű, úgy a hazai, mint a külföldi nagyközönségnek szánt díszművében, a hol a sok színes népéleti jelenet között a gulyáscserényt is bemutatja. A szöveg szerint : „A gulyás élete a' pusztához van kötve. A dús legelőn 's a' teremtő kék mennyezete alatt.... ott a' gulyás egész világa, ott reá bizott marhái közt az ő cserénye.... Mezei konyháját szalma vagy nád fonadék keríti, védve tüzét a' széltől." Egy év múlva, 1856-ban, ugyanezt találjuk, majdnem szórói-szóra a „Magyarország és Erdély eredeti képekben" czímü vállalat első kötetében, mely vállalatnak szövegrésze Hunfalvy Jánostól való és a pásztoreserényre vonatkozó adatait, úgylátszik, Prónaytól vette át. Ezután nagy szünet állott be a pásztorcserények ösmertetésében. Péter Dénesnek a „Magyar Nyelvőr" 1879-i évfolyamában közölt második elbeszélése töri meg a csendet, a hol is igen becses felvilágosításokat találunk arról a mozgalmas életről, mely a múlt század közepetáján a halasi cserények körül folyt. A cserény enyhelyének szerkezetéről azonban itt nem találunk többet, mint hogy „leállították a rekettye vesszőbű font süvénfalat." Ekkor megint hosszabb szünet állott be, mig azután, 1893-ban, a Szinnyei József szerkesztésében és *) „Jól esik lelkemnek, hogy az utolsó szövött, teljes öreg cserényt még megvizsgálhattam." L. : Herman Ottó : A magyar ősfoglalkozások köréből. **) Ezekre az enyhelyekre vonatkozó fényképfölvételeim a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának fényképtárában találhatók. Jelen munkámhoz adott képek ezekből a fölvételekből valók s átengedésükért a Nemzeti Múzeumnak ez alkalommal mondok köszönetet.
