Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

elkisért az iskolába, beszélt a tanárnővel és átadott neki, hogy tanítson. De én nem értettem semmit, amit beszéltek. A tanárnő beültetett a bánkába [padba] és elkezdett kérdezgetni románul. De én csak néztem, mint a vizesbornyú nem értettem semmit. Megfogja a hajamat és húzogassa, hogy hinyak, ezt kérdi románul. Én meg nem feleltem. Az idősebb gyerekek elkezdtek súgni, hogy mondd pör. Én nem jól értettem, de hogy én is feleljek valamit mondom hosszasan prrr. És a gyerekek elkezdtek nevetni, de még a tanárnő es, mert a hajnak románul úgy mondják pör. Igy kezdtem én a román nyelvet megtanulni, meg a román írást. Mint 7 éves gyerek, nem ismerve a gyergyói hegyeket, de még az erdőt se, mely közel volt a faluhoz, egy fényes nap az jutott eszembe, hogy menjek fel az erdőbe eprészni, mert sok volt az eper az új vágásokban. Úgy eltévedtem az erdőben, hogy én kifelé nem találtam csak előre. Amikor meghallottam a szomszéd községbe a gyár sípját, akkor jedtem meg, hogy én eltévedtem és talán soha ki sem találok az erdőből. Ekkor megfordultam visszafelé,addig mentem, amig szárazföldet találtam, de nem ismertem fel, hogy hol járok, hazatalálok-e. Igy mentem én egy nagy hegy tetejére fel, amelyiket úgy hívtak Giligor [hegyoldal Lábnikban] és onnan megláttam a falut és megláttam a házunkat, amelynek a házteteje fehér volt, mert újonnan volt befedve deszkával. A nap közeledett leszentülni, én éhes és fáradt, majdnem egy nap csavarogtam, amig hazaértem. Apám és a nagyobb testvérek mind kerestek, de nem találtak meg, amig haza nem értem egyedül. Ez volt az első kalandom gyerekkoromban 7 évesen. 1913-ban megszólaltak a harangok az egész országban, habom lesz mondták az öregek. Mi Podorosba laktunk, jól emlékszem most is, amikor csak 5 éves voltam, hogy az asszonyok siratoztak, mert elviszik férjeiket, fiaikat a háborúba és odavesznek. Bolgáriát támadták meg a románok, de szerencsére nem lett háború, mert kiegyeztek. Én az én gyerek eszemmel azt hittem, hogy a templom előtt lesz a háború a Cserefánál [több mint 150 éves fa a falu közepén] és én is sírtam az assznyokkal együtt.