Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

ERDŰS SZÁSZKA PÉTER: Emlékféli... (Levelek Szabófalváról)

erdők kereken. E keresztapám, mint hogy mondotom, eljöt hozánk huszvét ünapján s mióta ittak pálinkát s meg tisztelüdtek, azután mondja ides apámnak: Te koma tudod, mért jötem én? Holnap élményünk Muncelhez, hogy szántjuk azt a két hektár helyemet, mert az igen messze felén van s adok neked is egy hektár felibe külenesen s öszve megegyezünk nők [mi]. De most mert vakációba van e keresztfiam a Péter, ved el őt is velünk, hogy őrzi a lovakot s meg hoz nekünk vizet a fedelesbe. Öste csak mondja nekem ides apám: Te fiam Péterke, holnap mensz velünk szántanai a Muncelhez, hol van a keresztapádnak a vet helyei. Másnap felkülünk jó regel s elindulunk. Én adig nem jártom arafeli olyan messze. Mind menünk s mint menünk sokot, csak etzer elérünk egy nagy kocsimát, nagy odvarkertvel, ot sok szekér behuzval oda. Olyan volt mint 1 kasztéi s belé sok ember idtak s énekeltek. Bementek oda ides apám s keresztapám s meg itak egy negyed liter pálinkát s én öresztem a lovakat a szekerekvei, djet ki jötök, akor hosztak ki nekem is fügét, s bombónét s meg másféli ebideket. Én akor megkérdesztem, ha mi van it. Ok azt mondoták: It van a korazos [fogadó] ház, kocsima, hivják Hanul Ancujei. Ide húznak be az emberek szekerekvei, amelyek járnak hoszu utakon s szürkülnek el, akor húznak be ebe nagy odvor kertbe s fekszenek le alájak jén it. Adig én nem tudtam a Hanul Ancu^ei hol van s mért van. Asztán elindultunk s mentünk még elértünk oda helyhez. Ot kivetik a járomból a lovakot a szekértől s megnyugodtunk [egy] kicsid, s azután betétük eszmét járomba faekéhez s fogni szántotak. Szántotak hoszu nap estéig, de nem fogót le szántani még egy hektár hely is s azt estébe kellett aludni ot. Djet biszürkült s akor nem még látak szántani, megkötik jól e lovakat egy kocsihoz. Adtak nekiek egyenek szénát, s ők ides apám s ke resztapám val a Vrána János val lefeküdtek, hogy nyugagyanak meg aludni s monták nekem: Te Péterke meg vigyázz a lovakra, mert nők fáradtak vagyunk. Ok lefeküdtek, félen a kocsiktól csináltak egy nagy rákászt csugából [kukoricaszár], amelyeket hosztunk adni, hogy egyék a lovak, s valány [néhány] percre