Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

TANKÓ JÓZSEF (Jáni): Ilyen volt... (Elbeszélés)

hogy takarodjak ki, met hazaáruló vagyok, nem szógálom az ügyet. Melyik ügyet? Azt se tudtam mit beszél, de kivetett a községházából. Én aztán megnyugudtam, met tiszta vót a lelkiüsmeretem. De azután egy kicsitt meg es csendesedtek. Évente 20 lakadalmat es levezettem, mint gazda. Szerettem a vidámságot. Istenem vajon hány pohár kontyolási pálinkát ittam meg, met a lakodalomba kontyolás van, én kezdtem az éneket, a jókedvű asszonyok énekeltek, tisztelődtek. Tehát én örökké a nép közt vótam, mért neveztek hazaárulónak? Melyik hazát árultam el? Melyik az én hazám? Az én hazám ez itt, Gyimes, s ez a kicsi nép itt körülöttem. Ez tudja ki vagyok, ez becsül ingem. De most én es megmondtam, 75 éves koromba a volt elnöknek: akkor kellett vóna az agyatokat kiverni, amikor húztátok a keresztény gyükeret ki a fődből! Tük vótatok a nép fancsikája! Hát 1950-ben eccer még azét es lehivattak, hogy hagyjak fel a gazdáskodáson, met a szövegek vallásosak, s az nem igaz, csak ámitás. Hát nem volt ezeknek lelkik. Azoknál a bócsuztató verseknél szebb nincs es. Én másképp es szeretem a régiséget, leirtam énekeket, mondásokot, helyneveket s verset es irtam. Az utolsó üdőben megnyugosztam vót s akkor 1988 julis 20-án meghótt a drága feleségem agyvérzésbe. Azután sokkal hosszabbak a nappalok és az éjjelek. Sokszor úgy érzem, egy-egy éjjel nem ér véget. Erőst egyedül vagyok, de egy jó szokásom megmaradt: most es tudok egyedül beszélgetni: beszélgetek az én kicsi feleségemmel. Ha valaki azt állítja, hogy ő jobb életet élt le a feleségivei, mint én, leveszem előtte a kalapomot. A sok bajba ő volt a támaszom, úgy hallottam szüleimtől, hogy az elődök Udvarhelyről, Zetelokáról származtak, férfi ágon, s női ágon Csicsóból. Ok még a 20-as években es rokonságot tartottak a csíkiakkal. Most csendesen telnek a napok. S szomorúan. Úgy érzem, erőst egyedül maradtam. Itt üdögélek a konyhába, met a csángónak a mindene a konyha. Itt es hálok. A tiszta szobába csak asszonyi engedélyvei léphet bé a férfiú. De nekem most nincs kitől engedélyt kérjek. Várom csendesen, hogy mikor szólítnak: Gyere velünk túlfelől! Félek a haláltól, élni es