Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

Azt mondta az édesanyjának „úgy vigyázzon erre a lányra, mint a két szemire, mert én elmegyek, esszehívom a cimboráimat és ezt a lányt estére megsüssük. Ez lesz a vacsora, mert ez a lány vágta le a 11 comborám fejit. Erre megijedt a lány, de az öregasszony es. Ahogy elment a betyár, tanakodni kezdtek, mi legyen. Azt mondja az öregasszony: Te lányom, én téged megszabadítlak. Nem szeretnék a húsodból enni. Gyere, segítek. Mássz ki a kürtőn és menj. Én már öreg vagyok, ha megölnek es érte, mindegy az nekem. A lány kimászott kürtőn és futás hazafelé. Amikor a falujukhoz közeledett, szembe ment egy emberrel, aki egy kocsi ganyét szállított. A lány megállította: „Bácsikám gyorsan hányjon le a ganyéból, hogy én feküdjek bele és takarjon be, mert engem halálra üldöznek." Az ember gyorsan lerakta a ganyét és a lányt betakarta vele. Nemsokára jön es egy lóhátas. Kard az oldalán és kérdi az embert nem látott-e egy lányt errefelé. „Én nem láttam" - mondja az ember. De a betyár, hogy bizonyos legyen, odament a kocsihoz és beleszúrt a karddal a trágyába, de nem találta el csak a combját egy kicsit. És így szabadult meg a lány. Erre kezdték ezt az éneket: Verje meg az Isten azt az apát anyát, ki az ő leányát messze földre adja. Messze földre adja lovaskatonának, Lovaskatonának, nagy hegyi tolvajnak, Ki most es oda van keresztutba állni, Kereszutba állni, örmény pap megölni. Jaj, min nem szokhattam jó reggel felkelni, Jó reggel felkelni, térdig vérbe járni, Térdig vérbe járni, véres ruhát mosni. Eressz be, eressz be, huncut feleségem. Eresztelek, eresztelek édes jámbor uram. Sirtál asszony, sirtál, vagy anyádhoz jártál, Nem sirtam, nem sirtam, anyámhoz se jártam.