Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

és kérte az igazolást, hova viszem ezt a kocsit. Megmutattam, elfogadták és azt mondták, vigyázz, mert várjuk Antonescut, a marsallt. Jön a hídon át. Úgy es volt, amikor a híd közepére értem, jön es egy taxi, benne a sofőr és Antonescu, olvasott valmai újságot. Amikor iránta értem, katonásan tisztelegtem, ő bólintott a fejiből, én mentem tovább hazafelé. Antonescu ez időben nem lakott Bukarestben. Félt a bombázásoktól. Dioszénben [Gioseni-magyar falu Bakótól délre a Szeret bal partján] lakott egy kastélyben, innen irányította a frontot. így telt el a nyaram 1944. augusztus 23-ig. Nagyon, de nagyon jó dolgom volt. Egy kicsit éjjel volt félelmetes, mert jöttek az angol meg az amerikai repülőgépek és bombázták a várost, de minket elkerültek. Annyi volt a partizán az erdőkben,még a falunkban es volt. Aztán voltak román tisztek, akik hadifogságba estek.Ezek mindig küldték a röpcédulákat román nyelven. „Ne harcoljatok románok, adjátok meg magatokat az oroszoknak, nem lesz semmi bántódásotok." Egy héttel 23-a előtt jön hozzám egy főtörzsőrmester, régi ismerős és azt mondja: „Laczkó tud-e valamit." „Mondom nem." Románia békét kötött a három nagyhatalommal, Anglia, Amerika és az oroszokkal, de Antonescu tudta nélkül. Lehet, hogy egy-két nap múlva itt lesznek az oroszok. De ez titkos, a katonáidnak nem szabad megmondani. Elmúlik egy nap, kettő, harmadik nap délben küldöm a katonákat, hozzák el az ebédet. De nemsokára visszajönnek ebéd nélkül. Kérdem mi van veletek, miért nem hoztatok ebédet? Azt mondják, csak jöjjön nézzen be a városfelé. Amikor nézem, hát a civil nép mind menekül a városból, ki az erdő felé, mert jönnek az oroszok. Ez csak egy pánik volt. Lejött a frontról egy őrnagy kocsiban és végig kiabálta a városban, hogy meneküljön mindenki aki csak tud, jönnek az oroszok és mindenkit felkoncolnak. Ez csak azért volt, hogy meneküljenek a németek és így mentik a várost, ne legyen vérontás. Amikor nézem, hát a pékségnek az egész személyzete menekül, meneküljek én es, de hova? Megmaradtam én egy