Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

LACZKÓ ISTVÁN: Emlékek egy moldvai csángómagyar életéből (Önéletírás)

rendesen jól kosztolt, az utolsó években 9000 fejt fizetett, ami azidőben nagy pénz volt és én mind hazavittem apáméknak. Nagyon összetett gárda volt a miénk. Voltak köztünk románok és magyarok, három sánta, egy félszemű' vak, egy púpos hátú, két néma-süket. Volt amivel szórakozni. Amikor mentünk az ebédre, sorakoztunk, a vakot tettük eló'l, utána a két süketet és utánuk a három sántát, mi még vertük végig a kapákat. Szinte cirkusz volt és nevettünk rajta, így múlott az idő. Gazdánknak az volt a szokása, hogy minden Pünkösdkor valódi tor-ebédet adott. 2-3 román papot es meghívott az ebédre, hogy megáldják az ebédet. A legfinomabb ételek és italok kerültek az asztalokra. Nemcsak mi voltunk, a napszámosok es lehettek 60-70 személy körül. A sánta Szakáli dél felé jött a kocsival a sok munkás mellett, mi elkezdtünk bőgni, mint a birkák. De nemcsak mi, hanem az egész csapat. A sánta megállott és elkezdett kárinkodni: majd adok én nektek, amikor az ebédre jöttök. Úgy es volt, amikor az ebédre mentünk, a sánta egy nagy karóval a kézibe fenyegetni kezdett bennünket. Kárinkodott, a papok miséztek, a sánta meg kárinkodott. Kérdik a papok, mi van azzal az emberrel? A gazda azt mondta, ez egy kicsit bolond. Ez nem volt elég, hanem a sánta nem ült az asztalhoz, hanem beült egy földgunyhóba, melybe bent tüzeltek, a kémény ki volt vive a tetejire. A sánta, hogy ült a tűz mellett és evett, egy román vett egy veder vizet, felment a gunyhó tetejére és a kéménylukon beöntötte úgy, hogy a sántának megtelt a tányérja hamuval meg parázzsal, de még az arca es. Most tört ki igazán a botrány, elkezdte a kárinkodást a papok előtt. A gazda megharagudott rája, ki akarta dobni a társaságból, menjen haza. De mi nem engedtük. Azt mondtuk, ha őtet elbocsájtja, mi es elmenünk, mert nem lesz kivel szórakozzunk. így telt el a nyár és jött a tél. December elsején hazamentem. A pénz, amit kerestem, már elfogyott. Mondták es a szüleim, István így nem lesz jó, így nem élünk meg, menjél te es az erdőbe métert csinálni, keress pénzt, nincs mivel vásárolni. így töltöttem én öt nyarat a kertészetben és öt telet az erdőben, de hasznom nekem nem volt más, véletlenül ha vettem magamnak ruhát vagy cipőt, de ezt es az ők engedélyikkel.