Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 33. évfolyam - Csángók a 20. században, Élettörténetek (Budapest, 1994)

BEVEZETÉS

papjaié. Eseménytelenségében szinte nem ismerünk nála különb emberi csoportot, tenyészet volt a sorsa, adat és mozgalmasság nélküli népi élet." Hogyan alakult ez a „népi élet" századunkban, s főleg a „nagy verekedés" (a II. világháború) utáni időben, mit hozott az egyes ember számára a hatalmas változás-folyam - erről is szólnak az emlékezetül ránk hagyott írások. Tankó József a felgyorsult időben körülötte zajló élettel, s benne a ma emberével elégedetlen: „Azt nem tudom, mi lett most az emberek vei, mintha semmire se volna idejük..." Erdűs Szászka Péter elfogadja, tudomásul veszi a változásokat, véleményét így sommázza: ,,S így kell legyek, mert a világ szép civilizálással. Kel hajtani el a régi szokást s kel vény el e uj szokásokat, amelyeket hoza a jövő öröm életvei éli az egész világon." Laczkó István a maga és gyermekei sorsának jobbítására fordítja s változásokat, él velük, s előbbre jut, gyermekeit iskoláztatja. A három csángó élettörténet egyúttal emlékirat az utókor számára, mindennapjaik történelme, amely létük és identitásuk fenntartásáról szól, arról, hogy a történelem nemcsak tények tömege, adattár, eseményleírás, hanem tapasztalatokat nyújtó szemlélet és megtartó gondolkodásmód is. Forrai Ibolya szerkesztő