Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

- Mi volt a bér? - Veres Mártonné hat mázsa búzát adott egy évre, meg a gyerekemnek, amit tudott. - Kosztolták? - Ott egész nap adtak enni, meg a gyereknek is. - Hányszor járt Veresékhez? - Egy hónapban egyszer, Fausztékhoz is, meg mindenfele egy hónapban egyszer mostunk. Ha eljött az ideje, megszólítottak, oszt akkor mentem. Ha Majorékhoz kellett menni, a gyerek által üzentek, mert oda, a tanítóhoz is jártam, de az nagyon rossz hely volt, még kosztot se adtak úgy. - Majorék mit fizettek? - Ők pénzzel mindig. Aztán Sike Zoltánhoz, a kántorhoz is jártam. Na, ott is nagyon jó helyem volt. Kedves-kis fiatalasszony volt, ott takarítottam is. Most jut eszembe, még Gerzsonékhoz is jártam. Az volt a front után az isten a faluban. - Ez parasztember volt? - Paraszt az istent! A tanácsházán ő volt minden! Ott nagyon jó mód volt a front után, ott a világon minden volt. Oda mindennap mentem, mosni, főzni, ha kenyeret süttünk, mentem fűteni. Az asszony bedagasztotta, én meg beraktam, befűtöttem. Akkor kapáltam, gyomláltam, palántát ültettem, mert még azt se tudta az asszony, hogy kell. A palántát. Gerzson maga jött értem, örzsi, jöjjön már, hát lássa e, az asszony nem tud semmit. Sváb asszony volt, tudja a felesége. Az semmit se tudott. Osztan nem ettünk mink otthon, nem, állandóan ott voltam náluk. Főztek, úgy hogy jóllaktunk mindnyájan. Jóska, a gyerek ő nem nagyon jött be, mert egyszer megverte a Gerzson. Mert mindig a fát mászta. Oszt egy nadrágja volt, de az mindig foltozva volt. Azt mondom egyszer Gerzsonnak, ide hallgasson már, most is a fán van, vegye már le, verje meg, ahogy csak tudja. Oszt lehúzta a fáról, oszt jól megverte Jóskát. Nem jött Jóska többet Gerzsonhoz, azt mondta, hogy inkább nem eszek, ha hoz édesanyám eszek, de ha nem hoz, nem mének. Úgy megharagudott Gerzsonra. Jajj! Jó ember volt az, csak a felesége! Elmentem hajnalkor, öt órakor mosni. Tudtam, hogy hun van a kulcs. Már a szennyes ki volt készítve, minden, a vizet meghordták. Hét órakor keltek fel, vagy félnyolckor, gondolhatja, a belem már majd szétesett. No, már fölkelnének, már olyan éhen vagyok, megenném már a kutyát is. No, Gerzson jött legelői, ki. Mostam csudán, mert sok ruha volt ugye, mosok. Azt mondja, — örzsi, az istenért, ett e már maga valamit? Mondom — mit ettem volna, hun? Hát nincs itt semmi se. Mit ettem