Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Mink mindig a más kutyája voltunk..." (Készítette: Szuhay Péter)

na. Az asszony vezetett mindent, a kocsmát is, mert kocsmája is volt. Kocsmáros volt bele fogadva. Az asszony volt a gazda. — Kik voltak az asszony szülei? — Nagy gazdák, nagyon gazdagok voltak ezek. Az apja, az is nagy kulák volt. Ökre volt meg lova, meg az ég tudja, mi minden. Osztan ugye ezek meghaltak, erre maradt volna minden, de ettől elvettek mindent. — Míg jómódú volt, kijárt Fauszt a földekre dolgozni? — Fauszt? Neem, dehogy jött ő ki. Néha a doktorral kijött az asszony nézni, hogy mit csinálnak, vagy hogy van, vagy mi, mi van a földbe. Az úr nem ment k:, á, dehogy ment. Az asszony, ő vitt mindenfélit. Ő. Az asszony. Az úr nem törődött semmivel se, őtőle lophatott akár az a kocsmáros, az meggazdagodott tudja, nála. Az, aki volt nála kocsmáros, mindig mondta neki, - ide hallgass, te elszegényedel, Gyula bácsi meg meggazdagodik. Ha bált ott csináltak, az asszony ott volt reggelig, míg a bál tartott. De az úr nem volt. Az asszony ott volt, nézte, hogy mi fogy el. — Hol volt a kocsmájuk? — Hun volt? No, ott, ahol most az a nagy épület van, az a padlásszobás lakás. A postával majdnem szembe. Az volt az ő kocsmája. Szóval borzasztó nagy kulák volt. Hát hány, megálljon már, négy, öt szolgáló, öt izé volt, kocsis, akkor mindenes, szobalány, dajka, meg szolgáló. Mondja már. Olyan koszt volt ottan, hogy kitűnő. Ott volt liba, kacsa, pulyka, ott a világon minden volt. Azt se tudták, hány tojást megettünk mink, úgy hogy ők meg se látták. — Mondta, hogy a jegyzőéknél is szolgált. Ő milyen ember volt? — Az jó ember volt. Mikor én ott voltam, hát engem megvert a felesége, tudja-e, mert nem akarta, hogy férjhez menjek. Mert akkor járt énhozzám az uram, aki elvett. Oszt nem akarta, hogy férjhez menjek. Hogy maradjak őnála. Hát egyet gondoltam, nem szenvedek már én. Ha így gyün a sorom, akkor már én férjhez mének. Osztan bebújtam az ágy alá, mert türülgettem tudja mindent, kitürülgettem az ágyaknál, még akkor nyoszolya volt. Megfogta a lábamat, oszt kihúzott. Oszt ahogy csak bírt, úgy vert engemet. Hej, én osztan le, jól megtapostam, a haja a kezembe maradt. Úgy megvert, hogy itt az arcom tiszta kék lett e. Úgy pofon vágott engemet. Oszt gyönyörű szép aranyláncom volt, megfogta, kiszakította a nyakamból. Ki! No, én meg elmentem haza, anyámhoz. No, fiam, azt mondja, hazajöttél, de már nem is mégy vissza. Majd délután azt mondja bemegyünk a jegyzőhöz. Nem is mondottam meg se, csak úgy, ahogy ő engemet izélt e, hát bementünk. Rám néz,