Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Volt egyszer egy vendéglős. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

A húgoméknál dolgozott egy kertész, felesbe használta a kertet. Nekem meg ott volt egy tyúkalja csirkém, ott a zöldbe könnyen fölnőtt, meg az az ember is tartott ott jószágot. Másnap reggel jön ide hozzánk, és kérdi: - Mi lesz a csirkékkel? - Miért, Sándor? Hogyhogy mi lesz? - Mit csináljak velők? Hazahozzuk? - Mit beszél maga nekem? Miért hoznánk haza? — Mariskáék nincsenek! - Hol vannak? - Nem tudják? Elvitte őket este a katonaság. Mentünk aztán, és elhoztuk a csirkéket, Mariskának az aprólékját lestoppolta a téesz. — Él még a húga? — Dehogy. Tüdőbeteg volt szegény. Még fiatal volt, amikor beteg lett. Édesanyám hirtelen halt meg. Húsvétra készültünk, még csütörtökön délután együtt csináltuk a süteményeket, és pénteken reggel halva találták. Ez Margitot nagyon megviselte. Sokat kijárt a temetőbe, ráborult a sírra, és ott sírt. A sír annyira hideg volt, hogy átfázott. De hát nem emiatt halt meg, mert egy kétforintos nagyságú folt volt a tüdején, és azt elmeszesítették. Csak nem volt jól, hogy visszajött Kistarcsáról. Fogyott, mindég fogyott, utóbb már lehet mondani, hogy nem volt rendes. Nem tudott gondolkodni szegény. Annyira bántotta ez a mindenforma sors. — Miből élt ezután? — Mariskával éltek együtt, de nem volt semmi jövedelmük. Kézimunkázgattak, azért kaptak kis borsót, babot meg tudomisén, ilyesmiket. — Mi lett a harmincnégy hold földdel? — Elvették. Betagosították, mire Mariska is visszajött Hortobágyról. — Mit csinált Mariska a Hortobágyon? — Dolgozni vitték, de az én nővérem nem tudott dolgozni, mert kétoldali csípőficamja volt neki. Gyermekkorától, kiskorától. Mondja édesanyám, tizenöt éves volt, amikor férjhez ment, Mariska megszületett 16 éves korába, azt mondja, szép kislány volt, fogta a karján. Ó nem tudta, hogy a kicsit, amikor a karján fogják, ugye a hóna alá kell tenni a kézit, nem tudta. Oszt hanyatt esett a kislány, a feje a sarkához ért. De ő ezt nem merte megmondani az anyósának. Csak sírt a kislány, sírt a kislány, de aztán úgy maradt, kétoldali csípőficammal. Akarták itt a tanítók, hogy menjen iskolába, legyen tanítónő. Apám nem engedte. Lányokat nem szabad elengedni a háztól. Nem engedte. Én is szerettem volna menni, gimnáziumba, felsőbb iskolába, nem engedett apám. Lányok maradjanak az anyjuk mellett. Hogy is mondta? Nem a tudományra meg a munkára teremtette az Isten a nőt. Az a hivatása, hogy jó családanya meg jó háziasszony legyen.