Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Volt egyszer egy vendéglős. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

a községből kivinni semmiféle szalmát vagy takarmányt. A leadott jószággal együtt takarmányt is kellett adni. Bizony, nem szívesen hoztak. Ki volt írva, hogy mondjuk egy mázsa takarmány kell, és nem hozott esetleg csak egy felet. A marhák meg gyűltek, volt, hogy ötven-hatvan darab is összejött. Mentem a főjegyzőhöz, Nagy Imre volt már akkor, hogy csináljon valamit, mert ha jönnek az oroszok, és látják, hogy éhezik a jószág, azért veszekednek. Akkor meg azon ment a szó, hogy mondjam meg, hogy ki nem etette meg. De hát nem mondhattam, mert azután annak a nyakára mennek. Kértem a főjegyzőt, hogy szárat legalább adjon, vagy nevet, akitől vehetek. Az meg csak jött nekem, és elkezdte kiabálni, menj innen kifele, te részeg disznó! Én ahogy kiléptem a községházáról, mindjárt mentem a doktorhoz, a templom mellett a harmadik házba lakott. Mondtam neki, hogy vizsgáljon meg, és adjon arról egy látleletet, hogy én ittam-e szeszt vagy sem. Hát persze megállapította, hogy egy csepp sincs bennem. A hivatalos papírra egy tízforintos okmánybélyeg kellett. A fiam Pesten volt még, megírtam neki, hogy mi történt. Úgy látszik ő intézkedett a minisztériumban, mert maga a főszolgabíró jött ki fölvenni a tényt. Persze nemcsak ezt, hanem másokat is. Mert sok kellemetlenséget okozott ez a főjegyző. Egy alkalommal sürgősen kellett borjú a kórházaknak, és nem tudtak már a megyében seholse szerezni. Báró Perényi volt Egerben a marha átvételnek a vezetője, ő hívatott be telefonon. Kérte, hogy oldjam meg valahogyan, hogy tudjunk adni a kórházaknak meg a szanatóriumoknak valamennyi borjút. Két napig csavarogtam, míg összeszedtem tizenegy borjút. Körülbelül egy mázsások voltak. Hajtottam őket hazafele, és megálltam az orvosnál. Az volt a szokásunk, hogy én odahajtottam az ablaka elé, ő kinézett és mondta: — Jól van Lajos. - Vághatom? - Vághatja. - Hazajöttem, és utána levagdaltam mind. Alig egy óra múlva hivatnak. Fogad a főjegyző, és mondja, hogy ő mindet elkobozza. - Sok bajunk volt evvel a főjegyzővel. Mert ugye 946-ba már újra kinyitottunk. Lett annyi pénzünk, hogy tudtunk venni két kocsi bort. Az adót mindig pontosan fizettük, a front előtt is. Egyszer csak hoznak nekem egy papírt, hogy majd hétezer forint adóhátralékom van. Hát igen kétségbe estem. Mert az uram befizette a sok adót, és a jegyző nem írta be a főkönyvbe. Kijött a főszolgabíró is, hogy megvizsgálja ezt a dolgot.- Mikor bemegyen az uram, a főjegyző váltig állítja, hogy nincs befizetve, mert nincs is beírva. Erre azt mondja az uram: - be van az írva, majd én megtalálom. Azzal kinyitta az adókönyvet, és mutatta: tessék csak nézni, a főkönyvbe nem, de a táblára