Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 32. évfolyam - Besenyőtelki életutak, A századforduló szülöttei (Budapest, 1990)

Interjúk - „Látszik, hogy parasztembernek a kölyki. . ." (Készítette: Örszigethy Erzsébet)

volt. Abba az utcába, a Csathó János féle portán, abba is magtár volt. Az is az enyim volt. Lenn az alvégen lakott Czakó Béla, nem is él már, nádas ház van ott, a kömlei úton van, ahogy elágazik. A Dani Lőrincnél, az is magtár volt. Ennyi magtárt összejárni! Oszt a nedves búzák itt voltak. A kultúrházba 404 mázsa, a kiskörbe nem tudom hány mázsa, a nőtanácséba, ott is volt. Oszt este, amikor jöttem hazafele, ott zártam be a kultúrház ablakát, aztán meg a kiskörét, meg a nőtanácsét. így sorba. Sokszor tíz óra is elmúlt, mire hazaértem. Szegény feleségem: — miért jöttél már haza? — Már késő van. — Ugyan késő! Már tíz is alig múlt. - Vacsora? - Jó neked az éjfélkor is. Ilyen ember sincs a faluba. Hogy elmégy hajnal három órakor és tíz óra után jössz haza. Nincs ilyen senki se, csak te. Mondom, — hátha meg kell tenni. A következő tanácsülés egy hónap múlva lett. Elmentem. A tanácselnök úr fölhozta, a magtáros keveset törődik a téesz vagyonával. Nyitva hagyja éjszaka a kultúrház ablakát, bárki elvihet belőle három-négy zsák búzát is. Mikor oszt elmondta a magáét, van-e valakinek hozzászólása. Én felnyújtom a kezem: - na, tessék Iván bácsi. Én meg előhoztam: — Én nem vagyok tanácstag, de a tanácselnök vádaskodása kényszerít, hogy felszólaljak. Megengedi a tanácsülés? — Hát tessék. Az agronómustól hallottam, mert én nem voltam itt, hogy a tanácselnök a múltkori tanácsülésen is engem vádolt, hogy nem törődök a téesz vagyonával. Mondom, — bár mindenki annyit törődne vele, mint én, akkor kevesebb volna a kár. Hogy nem csukom be a kultúrház ablakát? Mióta vádolt a tanácselnök úr, azóta becsukom, és reggel, mikor bemegyek, olyan, mintha téli nagy istállóba menne be az ember. Olyan meleg pára csapja meg. A mennyezetre a pára lecsapódik, úgy néz ki, mintha enyhe harmat volna. Az a búza, mondom, nem szárad már egy dekát se. Mondom, ki volna az a faluba, aki olyan forgalmas helyen lopna? 180—200 centiméter magasan van a földtől az ablak. Ki menne oda be? Nagyon vakmerő ember kéne ahhoz, hogy oda bemenjek és lopjék. Mondom, eddig se lett híjjá, egy szem se. De a búza egy szemet se száradt, amióta becsukom az ablakot. Azután menjünk, mondom, a kiskörbe. Az nem magtárnak való. Még lakásnak se! Ott nedves a búza. A nőtanács!? Arról ne is szóljunk. Ott már igazán elromlik a búza, de nem tudom hova tenni. Mondom, kértem már a téeszvezetőséget nem egyszer, hogy fordítson már erre is gondot, a magtárra. Régen építettek a gazdák istállót, igaz, most is építenek. Egyik istállót elbontják, disznóólat elbontják, építenek másikat. De magtárt egyet se építenek. Pedig azelőtt a gazda épített istállót, de magtárt is. Mondom, nézzük meg, tudhatják mindnyájan, nem kell a falukat összejárjuk, hogy minden nagyobb gazdának volt