Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

kielégítően felszerelt konviktust létesítsen és tartson fenn teljesen a maga erejéből. Ez a konviktus nemcsak az érdekelt szülők és az iskolai felső hatóságok által is elismert erkölcsi sikerrel dolgozik, hanem oly szilárd anyagi alapon is áll, hogy a rendkívül nagy számban jelentkezők közül legalább a legérdemesebbek igényeinek kielégíthetése céljából 120 tanuló befogadására alkalmas végleges elhelyezést biztosító, önálló konviktusi épületnek emelését is komolyan tervbe vehette. Itt jegyezzük meg, hogy bár ez a „Szent László Konviktus" már két év óta s a közfigyelmet magára vonva működik (eddig évenként 54 tanulóra volt berendezve), az Országos Közoktatási Tanács a konviktus fennállásáról a maga javaslatában említést sem tesz. Ismét egy jele a felületességnek, mellyel javaslatát megtette. 3. Ezek után, mint a 94%-ban katholikus lakosú Mezőkövesd község elöljárói, kijelentjük, hogy a magyar nemzeti lét ügyét egynek tekintjük a magyar katholikus kultúra sorsával s ezért fájó szívvel látnók, bárhol szűnnék is meg egy katholikus iskola, mert minden ilyen iskolával nemcsak a katholikus kultúra, hanem a nemzeti lét egy-egy oszlopa dűl ki. Annál fájóbb szívvel látnók ezt a mi főgimnáziumunknál, mert a legnehezebb időkbe eső, 13 éves eddigi működése meggyőzött bennünket arról, hogy a művelődést, a szellemi fejlődést, a vallásos érzést, a hazaszeretetet nemcsak a maga szűkebb falai között, hanem azokon kívül is müy nagy mértékben fokozta és fejlesztette földmíves népünkben, anélkül, hogy egyet is elszakított volna az ekeszarva mellől, aki hivatásánál és testalkatánál fogva alkalmas a földmíves munkára. Mi megszerettük az intézményt s mint az elmúlt időkben úgyis mint politikai község, úgyis mint helyi társadalom minden lehető áldozatot meghoztunk érte, a jövőben sem fogjuk ezt az áldozatot megtagadni tőle. Állandó és meghatározott hozzájárulást azonban nem vállalhatunk magunkra, mert a község anyagi ereje nem engedi meg s mert a közoktatás céljaira fordítható minden anyagi erőnket most és a legközelebbi jövőben teljes mértékben leköti az alsó fokú népoktatásunk fejlesztésére irányított törekvésünk. Nem kívánunk most azokkal a nevelésügyi érvekkel sem foglalkozni, amelyek megdönthetetlen tárgyi támogatói főgimnáziumunk feltét­len fennmaradásának. Ezeket az érveket felsorakoztatták már az arra

Next

/
Oldalképek
Tartalom