Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Interjúk 1-20. sz

Édesapám is megtanulta a kertészkedést. Tavarnán nagyon be voltak vágódva, onnan sok dísznövényt és cserjét is hoztak. A bátyám fásította a gimnázium elejét. 1940-ben halt meg édesapám. T'varna háború után Csehszlovákiába tartozott, és megszakadt a kapcsolat, oda nem tudott többet járni. Talán 1919-ig járt oda. Anyámnak volt egy testvére, nagyon szép asszony volt, elvette egy gazdag kövesdi ember. Nekik volt gépük, odament gépetetőnek. Megalázónak tartotta, hogy neki mások parancsoljanak, azért nem ment el summásnak. Gépetető volt, ott fizették a legtöbbet. — Volt egy géptulajdonos, akik gépeltek, azok dolgoztak vele. A géppel jött a gazdája, vagy egy gépész, meg két etető. Ezt csinálta 1925-ig. 1925-ben hazajött a bátyám Pestről, a tanács adott neki 6 holdat 6 évre, azért, mert betelepítette a gimnázium udvarát meg előtte a parkot. Neki segített édesapám. A bátyám csak egy évig csinálta, mert 1926-ban beválasztották a temetőkertbe kertésznek, ő utána vette át a másik bátyám, 36—37-ben. A plébánosnak nagyon megtetszett a kertje és kérte, hogy menjen oda. A legidősebb bátyám járt Zemplénbe, ott dolgozott a kertészetben, mint a többi summás, abba az időben. Háború után Pestre ment ott dolgozott egy nagy kertészetben. Tőle vettük át mi a kertészet szeretetét, én egy kicsit fényesítettem rajta, mert én is dolgoztam Pesten egy kertészetben. Az én apámnak gyenge szellemi ereje volt, őneki inkább a fizikai ereje számított. De nagyon érdekelte minden, én olvastam mindig neki, szerettem volna elmenni este, de amíg el nem olvastam az esti lapot, addig nem mehettem el. Még akkor hihetetlen is volt, hogy nem olvastam el mindent. Jóska tagja volt a legényegyletnek, ő volt a könyvtárosa, sokat olvasott, nagyapám mindig szidta is. Hozta haza a könyveket, ő volt a legműveltebb a családban. Kirándulni is eljárt, elment Egerbe és Gárdonyi sirjánál le volt fényképezve. Az a réteg, amelyik itthon gazdálkodott, sokkal elmaradottabb volt, mint a summás, aki járta az országot. Mindenfelé másképpen éltek az emberek, tágult a fogalma. Volt itt egy gazdag kulák család, a M. família, olyan buták voltak. Nagyon primitíven tudtak élni, ruházatban is elmaradottak voltak. Matyóba öltöztek, de nem voltak olyan pedánsak. Csak a nevük volt híres, hogy földjük volt sok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom