Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)
Interjúk 1-20. sz
last. Volt olyan év, hogy aratópárt fogadtunk fel, a feleség volt a marokszedő. Az apám már gyerekkorában szeretett volna tanulni, nagyon jó feje volt. Nemcsak a földhöz értett. Nagyapámnak nem volt akkora vagyona. Járt iskolába aranykalászos tanfolyamra, meg Népfőiskolába. A gazdák befogadták a vándorokat és ott szállásolták el, az istállóban mindig volt hely. így került hozzánk István bácsi. Birkahajcsár volt, a Jászságból Szikszóra birkát hajtott, volt még egy másik helye is a vattai bírónál. Volt úgy, hogy az egész telet nálunk töltötte, segített a gazdaságban, végül családtaggá vált. Ács volt a foglalkozása valamikor. Voit egy borotvatartója, ő csinálta a fajankót is. Minden nap megvette a Friss Újságot. Tudott egy csomó Petőfi verset, több Jókai könyvet ismert, elmondta nekünk. A szomszédban is volt egy ilyen, az egy drótos volt. Több napra mindig ugyanazon a helyen szállt meg. Volt egy ismeretség, egy szentistváni család, minden évben eljöttek a búcsúba kocsival, nálunk ebédeltek, mindig paprikás csirke volt. Mi is vonzódtunk hozzájuk. István napkor volt nagy búcsú. Vállalkozó szellemű volt az apám. Az egyik ilyen területe volt a szőlő. Még nem is örökölt, mikor megvett egy holdat (33 tőke volt egy sorban). Pincét csináltatott a szőlő feldolgozásához. Hordókat vett, volt úgy, hogy 150 hektó borunk volt. Átlag 30-50 között volt. Értékesítette, ő maga árulta, kiváltotta az engedélyt, egy 1 bor 6 fillér volt. Egyes területen újdonságot is termelt — szagosbükkönyt, lucernát magra. Volt két hold sárgadinnyénk. Piacon árultuk mi magunk, 204 volt a csúcs egy nap. Apám behordta, anyám árulta a dinnyét. Pénzre szükség volt. A konyhapénzt behoztuk a konyhakerten, tejen, tejterméken. Nagyobb vásárlást, mezőgazdasági eszközöket a bor, termény eladásából fedeztünk. Gimnazista koromban minden reggel két helyre vittem tejet. Mindig két kannával a karomban mentem (elemi iskolás koromban). Minden évben volt két disznó, a család nem lehetett szalonna nélkül. Reggelit, ebédet kint ették és a vacsora meleg volt. Ha bent dolgoztak, akkor az ebéd volt meleg. Főtáplálék a kenyér és a szalonna volt. Kolbász csütörtökön volt, hús vasárnap. Csütörtökön sózott disznóhús vagy kolbász, vasárnap csirke általában, meg egy kis