Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Interjúk 1-20. sz

egy emlékezetes példája: Talán kilencszázharmincötben történt országgyűlési képviselő választás volt. Mérkőzött két párt. Az egyik jelölte a helyi főszolgabírót, a Zsóry Lajost. A másik egy Eger vidéki Oláh nevű földbirtokost indított. Az előbbi az Egységes Párt, későbbi nevén a Nemzeti Egység pártja néven a kormányt támogatta. Oláh a Független Kisgazda Párt jelöltjekén indult, ez ellenzéki párt volt, viszonylag mérsékelt szociális programmal, de mégis bizonyos szociális töltéssel. A szavazás nyílt volt és turnusos: először beengedtek 20 olyan szavazati joggal bíró személyt, aki a kormány pártra szavazott, utána jöhetett húsz, aki a Független Kisgazdákra (máshol esetleg a Szociáldemokrata Pártra). Ez persze a kormánypárt biztos győzelmét jelentette, nem kellett egyebet csinálni, mint kormánypárttal kezdeni és kormánypárttal végezni. Ez már eleve azt jelentette, hogy legalább 20 szavazat többség abban a körzetben adva van. De nemcsak egy körzet volt. hanem négy, öt vagy tíz is. Kilencszázharmincötben a mezőkövesdi gimnázium tanári karából ketten szavaztak a kormánypártra és valamennyi többi tanár az igazgatóval együtt, nyüt szavazással a Független Kisgazda Pártra. És senki a fejünkre nem ütött. De csodálkoztak rajta, miért tettük. Egyszer valaki meg is kérdezte tőlem. Megmondtam a lényeget. Az egyik jelölt, úgy véltük, emberileg rokonszenvesebb programja is megbízhatóbb és tudtuk, hogy a maga portáján, mint birtokos bölcsen uralkodván emberséges és rendet tud tartani. Bennem megmaradt mostanáig: leghelyesebb, ha ilyenkor az ember személyre szavaz; nem tehetek róla, ez talán nem egészen korszerű, de a szavazó felelőssége szempontjából nem vitatható. A mezőkövesdi társadalmi-gazdasági problémákra fokozatosan kellett ráébrednem. Nem voltak ám ezek annyira frissen érzékelhetők, megbújtak a ragyogó viselet és eleven szokás világ, meg a mindennapi munka hátterében. Itt tapasztalatokra volt szükség. Eljött például a június egy szép napon végigmentéi valamelyik utcán, és ráeszméltél, hogy egy lelket se látsz. Pedig nem volt — mint vagy tíz év múlva — sem légiriadó, sem valami országos jelentőségű esemény, hogy házukból odacsődültek volna az emberek. Munkaidő volt, június. S ember sehol! Hol voltak? Summások voltak. Fél esztendőre idegenbe szerződtek — vagy tizenkétezren a húszezerből.