Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

Azért mégis engedjenek meg még néhány szót a jövőről is. Lehet, hogy amit mondok, az csak álom az én részemről. És nem tudom megállni, hogy ebből a szép álomból valamit el ne mondjak! Miről is álmodom én? Azt áldomtam, hogy a Kör tagjai egymásnak szemébe néztek és egymásnak szeméből ezt olvasták ki: „Hiszen mi testvérek vagyunk, hiszen mi mindnyájan árvák vagyunk, árva magyarok és árva matyók! Ha élni akarunk, csak saját erőnkre támaszkodhatunk. De ha mi mégis annyi felé húzunk, ahányan vagyunk, akkor mindig gyengék, tehetetlenek, koldusok maradunk! — fogjuk meg tehát egymás kezét, segítsünk egymáson! — Azután nézzünk szét a faluban: mennyi derék testvérünk jár ott s nem találja helyét, nem talál segítő kézre! Szóljunk nekik, hívjuk őket ide, a Körbe, magunk közé. Azt az évi két pengő tagsági díjat mindenki megfizetheti — sőt, ha nem tudná már egyáltalában megfizetni, az sem baj, van mód még annak elengedésére is —, de legyünk együtt, - mentől többen leszünk, annál erősebbek leszünk, annál jobban tudunk egymáson segíteni!" Hát ez az első álmom! Szaporodjék meg a Kör még sok-sok becsületes magyar taggal, még pedig elsősorban a nép köréből, a matyó földmívesek közül, a matyó iparosok, matyó kereskedők közül és azután ezzel a néppel együtt érezni tudó, ezzel az árva néppel együtt dolgozni tudó másokból is. És mit álmodom még? Hát azután még arról is álmodozom, hogy valamennyien, akik a Körnek tagjai vagyunk, segítsük egymást ott, ahol lehet! Hát lehetne egymáson segítenünk? És mennyire lehetne! Hogyan, hogyan tudnók mi egymást támogatni? Könnyen, szinte Kolumbus tojása ez a dolog! Például! A Kat. Kör tagjai csak köri-tag iparossal dolgoztat, csak köri-tag kereskedőnél vásárol. És fordítva! Kat. köri iparos vagy kereskedő köri tagtársait sokkal előzékenyebben, ha lehet olcsóbban szolgálja ki. — Hát még? Nos, kicsiny dolog ez, de naggyá lehet! A többtermelésnek alapja a mezőgazdaságban a friss, a földhöz hozzá nem korcsosult mag is. Hát a köri tagok számára nagyobb mennyiségben, előnyösebben szerezhetné meg ezt a jó magot egy közös akció, ugyancsak például előnyösebben szerezhetné meg egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom