Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

csupán a gyönyörűséges ezredéves emlékünnepségekből és a gyönyörűséges kiállításból a magyarságra háramlóit nagyszerű erkölcsi haszonért! - Egyszer ezer esztendőben, igen ilyen kiállítást is lehet és kell rendezni! Bemutató-diszkiállítás! Lehet azután kiállítást olyant is rendezni, amelyen minden eladó; sőt, minden, ami ki van állítva, tulajdonképpen minta is, amelynek alapján a kiállító nagyobb megrendelést is vár. — Ilyen kiállítások az úgynevezett „árumintavásárok" —, amilyen Budapesten, szintén a városliget egy részén most már minden évben május elején, mégpedig mindig szebb és szebb keretek között s mindig nagyobb és nagyobb sikerrel rendezni szokott árumintavásár, amelyre az utóbbi időben már nagy külföldi cégek is szívesen hozzák el áruikat. Végül egyesíthető a kétféle eddig említett kiállítás célja: azaz lehet a kiállítás bemutató-diszkiállítás és egyúttal vásár is. Vagyis a kiállított tárgyak egy része a fejlődés menetét és fokát mutatja be és a kiállítás látogatóinak gyönyörűségére és tanulságára szolgál, másik része pedig megvásárolható és a kiállítók anyagi hasznát is szolgálja. — Ilyen például a Budapesten most már minden év március végén rendezni szokott és ugyancsak mindig szebb és szebb sikerrel záruló mezőgazdasági kiállítás. Azaz összefoglalva: célja szerint lehet a kiállítás csupán bemutató­diszkiállítás, azután lehet kimondottan árumintavásár és végül lehet a két célt egybekapcsoló bemutató és vásári, vagy nevezzük dísz-vásári kiállítás. Nézzük már most melyikről lehet szó itt, Mezőkövesden? Anélkül, hogy bárkinek kedvét akarván rontani, és anélkül, hogy ezt mi szeretett szűkebb otthonunkat lekicsinyelni akarnám, mégis az igazságnak magának kedvéért is meg kell állapítatnunk azt, hogy Mezőkövesdnek nincsen oka arra, hogy nagyszerű, ország-világ bámulatát kivívni akaró díszkiállítást rendezzen. Nem állunk olyan magasan sem helybeli mezőgazdaságunk, sem helybeli iparunk területén. Tehát csupán bámulni való és másoknak oktató tanulságul szolgáló díszkiállításnak Mezőkövesden mostanában nincsen semmi jogosultsága. Ámde anélkül ismét, hogy túlságbamenő öndicséretbe menjünk át, azt is megállapíthatjuk, hogy Mezőkövesd sem maradt el véglegesen, hogy itt is vannak haladni akaró, haladni tudó és a mai korba illő

Next

/
Oldalképek
Tartalom