Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

látványosság legyen, hanem a mezőkövesdi népre gazdasági szempontból olyan nagyon fontos matyó hímzések elromlásának megakadályozására, az ízléses, szép hímzések készíttetésének propagálására is tegyen szolgálatot. Tekintve azonban azt, hogy mindazok akik Mezőkövesden a matyó kézimunkák készíttetésével foglalkoztak akkoriban, elsősorban az üzleti hasznot nézték, a kelendő exotikumokat csináltatták nagyban, sőt részben már a Budapestről jövő előnyomásos, hamis irányú varrásokat szállították, tekintve továbbá, hogy az illetőknek befolyásolása a szerinte helyes és ideális irányban nem volt az uramnak módjában, engem beszélt rá, hogy az ő irányítása mellett készíttessek saját költségemen egy kollekciót kimondottan a kiállításon való bemutatás és ezzel a kézimunkáknak helyesebb irányba való terelése céljából. így állítottam én azután elő a legjobb rajzolók és varrók útján, tervszerűen egy 60 darabból álló kiállítási kollekciót. Amely a kiállítás látogatói és főleg a kérdéssel behatóan foglalkozó szakemberek, valamint a sajtó előtt kellő megértésre és méltánylásra talált s a szakzsűri a kiállítási aranyérmet is nekem adományozta. A kiállításon eladás nem volt, mert a kiállítás vezetősége nem tudott megegyezni a pénzügyi hatósággal, amely a matyómunkák után luxus adót követelt. A kiállítás vezetősége, sem hogy a matyómunkákat szerinte tapintatlanul és mint utóbb kitűnt jogtalanul kívánt luxus adóval tönkre tegye és a matyónépet egyik fontos jövedelmétől megfossza, inkább betiltotta egyáltalában az eladásokat. Engem ez a dolog alig érdekelt, mert kiállított darabjaim úgy sem voltak eladók. Azonban elérte ez a zavar azt, hogy a rendkívül nagy számú idegen, legnagyobbrészt külföldi kiállítási látogató a városban és az utcákon vidáman és minden adó lerovása nélkül nagyban áruló zsidó kereskedők és házalók vásári, ízléstelen, minden matyóstiltől idegen, rongy munkáit vásárolta össze és ismét a hamisított bóvlit engedte ki külföldre, mint valódi és eredeti népterméket. Míg a kiállítás valóban ízléses és eredeti stílusú anyaga igazi gazdasági hatást nem gyakorolhatott. A kiállítás után kollekciómat otthon tartottam. Ha azonban nagyobb külföldi látogató társaság érkezett Mezőkövesdre, akkor rendszerint elkérték az én darabjaim egy részét bemutatásra. E bemutatások, melyekre darabjaimból egyeseket odaadtam, többnyire Gaal

Next

/
Oldalképek
Tartalom