Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

A régi időkben a színes matyó hímzéseknél csak a piros, kék és kis mértékben a zöld szín volt alkalmazható. Most azonban az eredeti matyó hímzés valóságos tobzódás a szivárvány minden színárnyalatában. Eredetileg a bazsarózsa vagy pünkösdi rózsa alakjáról lelesett u.n. matyó rózsa, továbbá az akáclevél s közbe-közbe egy-egy piros tulipán volt majdnem kizárólagosan a matyó hímzések alak-motívuma. Ezen növényi motívumokon kívül csak még a kezdetleges cipő forma és a kakas rajza kerülhetett rá a surcra, ágylepedőre vagy faldíszre, amint azt a kiállításon látható néhány ilyen régi időből való darab mutatja. Sőt a kakas és a cipő még a fehér azsuros ágylepedő szélére is rákerült néha, piros vagy kék színben, igen halvány árnyalattal belehímezve. Minden rajzot maguk a matyóasszonyok ,,írtak ki" bámulatos ügyességgel. Most is. Ma a cipő, vagy egyéb alaki és minden állati motívum száműzve van már minden fajta matyó hímzésről. De belekerült helyettük a szegfű, a csengettyűké és a búzakalász, majd újabban a nefelejts és a margitvirág, népiesen stilizált formája. Ezen új motívumok kényszerítőleg hozták magukkal az új színeket is és előkerült a fehér szín továbbá a sárga és a lila színnek több árnyalata is a piros, kék és zöld mellé. A színeknek és árnyalataiknak szaporodása szükségessé tette viszont a hímző anyagnak a változását is s használatba jött az u.n. berliner pamut, amelynek színárnyalatai változatosabbak és amely különösen jobban fed, úgyhogy a sűrű, virág virág mellett való hímzés divatjánál gazdaságosabb hímzőanyagot szolgáltatott. Körülbelül 15—20 évvel ezelőtt a matyó nők áttértek a selyemnek használatára, amelynek finom színáranyalatai még jobban megfeleltek a színek rendkívüli változatossága iránti hajlandóságnak és egyúttal a matyóság folyton emelkedő jómódjának. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy még a selyem korszak elején sem dolgozott soha matyó női kéz a hímzőtűvel pénzért, idegen számára. A matyó nő kezemunkája soha piacra nem került. Hímzett, gyűjtötte a színes holmit a házában, rárakta alkalomadtán magára, dolgozott úgyszólván puszta kedvtelésből. De a község határán túl még ezelőtt tíz esztendővel sem került ki matyó hímzés, talán azt az egy esetet kivéve, amikor a millenáris kiállítás idejében, a kiállítási faluban