Molnár Mária: Néprajzi Közlemények 31. évfolyam - A gimnázium szerepe egy paraszti közösség társadalmi mozgásában (Budapest, 1989)

Dokumentumok 1-20. sz

Beszélgetésem folyamán tehát el akarok mondani egyetmást Mezőkövesdről, arról a különleges magyar népszigetről, amely Borsod vármegyében, a Bükk-hegység lábainál, Miskolcz és Eger városok között, a Nagy Magyar Alföld szélén évszázadokon át annyi téren meg tudta tartani a maga különös sajátságait, szokásait, hogy ma csodálatát vívja ki mindenkinek, akinek alkalma van e népszigettel közelebbről megismerkedni. Mindenesetre csodálatos, ha magyarázható is, miképpen volt képes ez a kis, tulajdonképpen csak egyetlen községben lakó matyó népsziget a maga sajátos egyéniségét és különlegességeit a nagy magyar tenger közepette megtartani. Nem célom, hiszen időm sem volna itten arra, hogy sorba vegyem a matyóság különleges szokásait, bár egyik-másiknak elmondása elég érdekes is volna, csupán a kézimunka iránt való sajátos hajlandóságáról s rendkívüli népviseletéről akarok egyes dolgokat elmondani. Csak érintve mutatok reá bevezetésül azokra az okokra is, amelyekkel meg lehet magyarázni a matyó népsziget jellegzetes fennmaradását, sőt legújabb időben való megerősödését. Többen foglalkoztak már azzal a kérdéssel, hogy a mezőkövesdi s még két szomszédos kis faluban lakó matyóság minő eredetű. Megbízható tudományos adatok nem állanak erre vonatkozólag rendelkezésünkre. A néphit szerint a matyóság a nagy tatárjáráskor, IV. Béla király idejében Magyarországra zúdult tatár hordáknak egy kis töredékétől származik, amely ott a mai Mezőkövesd vidékén, tehát közel, alig 25 km-nyire a gyászos emlékű Muhi pusztához letelepedett; a tatárság elvonulása után itt maradt, keresztény hitre tért, községet alkotott és élt a maga eredeti szokásai és kedve szerint, a szomszédos lakossággal alig érintkezve évszázadokon át. Soha földes urat ez a nép nem ismert, ma sem ismer; az elfoglalt területen mindig maga rendelkezett; soha másnak, mint csak a királynak be nem hódolt s a mai napig is soha más patrónust az uralkodónál nem ismert, ma sem ismer. De az uralkodónak azután a legnagyobb hűséggel és odaadással segédkezet nyújtott — nem szolgált, mert ezt a szót „szolgálni" a matyó ember szótára ma sem ismeri, még az utolsó csaiéd is csak „lakik" a gazdájánál és segédkezik neki, de nem szolgál. Okmányok bizonyítják, hogy Mátyás király Mezőkövesdet, amelynek népe vitéz seregeibe annyi katonát adott, amely a királyt számos