Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Népi írásbeliség - kéziratos füzetek - Történeti tudat és műveltség

szonyuk egyik fő forrása etnikai egységüknek, s ennek köszönhető a népcsoport mai napig való fennmaradása. Büszkék arra a történetre, amelyet a magyarság keretében a székelyek éltek át, büszkék a székely szabadságra, amely évszázadokon keresztül ugyan csak papíron volt meg, de mint szimbólum (később mint mítosz) segített új hazát, otthont teremteni e töredék népcsoportnak. Múltjuk, történelmük számontartásának igénye három forrásból táplálkozik : a régi székelyföldi műveltségből, hagyományból, a lényegében ebből folyó, tudatosan ápolt bukovinai székely tradícióból és újabb történeti olvasmányokból. Az első egyenes következménye annak, hogy a székelység kiváltságos helyzetében régi műveltségre tekint vissza. Közöttük a tanult és tanulatlan, az úr és paraszt nem állt olyan távol egymástól évszázadokon keresztül, mint Magyarország más tájain a jobbágyparaszt és a nemesúr. Ennek következtében a XVIII. századi székelység körében egy átlagosnál magasabb műveltség tartozott a jogi állapotuk, honvédő múltjuk tudatából fakadó tradícióhoz (elég itt utalnom az erdélyi művelődést tükröző emlékírók munkásságára). Ez a régi hagyomány nem rekedt meg a kivándorlással, hanem új utakon fejlődött tovább, és ez a második forrása történeti tudatuknak. Az elszakadás és elszigeteltség érzete és tudata szükségszerűen hozzájárult ahhoz, hogy fontos tényező legyen a bukovinaiak szellemi életében. Kapcsolatuk az erdélyi székelységgel nem szakadt meg. A folytonosan úton lévő fuvarozó bukovinaiak számtalanszor megfordultak székely falvakban, igyekeztek kapcsolatokat teremteni, származásukat felkutatni. Ha sikerült felfedezni a rokonságot - sokszor csupán a névegyezés vagy a „madéfalvi veszedelemre" való közös visszaemlékezés alapján - akkor hazatérve már úgy tanították gyermekeiket „mü ebből és ebből a faluból származunk". Ma is számtalan család van, amelyik