Forrai Ibolya: Néprajzi Közlemények 30. évfolyam - Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél (Budapest, 1987)

Bevezetés

BEVEZETÉS Népi kultúránk alakulását több évszázad óta a szóbeliség mellett az írásbeliség is gazdagította, formálta. Az írásbeliség kialakulása során elsősorban a verses műfajok terjedtek el. Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink közismerten fontos forrásai irodalomtörténeti, néprajzi és zenetörténeti kutatásunknak. E kutatások eredményeként a XVI. századtól figyelemmel kísérhető a hol virágzó, hol stagnáló kéziratos énekköltészet. Méltán fordult felé a figyelem már a XIX. század második felében.

1 A kérdés exponáltságát mutatja, hogy Szabó T. Attila jelentős összeállítása óta újabb számbavételek is történtek. A Stoll Béla gondozásában megjelent bibliográfia

2 és az RMKT új folyamatának kötetei (már a nyomtatott szövegeket is felölelve) hozzáférhetővé teszik az eddig feltárt anyagot, amelyet folklórkutatásunk is eredményesen használhat a népi kéziratos énekköltészet vizsgálatában. A népi kéziratos énekeskönyvek, versgyűjtemények nagyobb számban a múlt század közepétől jelennek meg. Ezek jelentőségével, szerepével több kiváló munka foglalkozik, melyek közül kiemelném Újváry Zoltán munkáit. írásaiban beszámol az énekeskönyvekre vonatkozó eddigi kutatásokról is.

3 Az utóbbi évtizedekben nagy mennyiségű múlt századi, század eleji népi kéziratos énekes és imádságos füzet, gazdasági feljegyzés, napló, visszaemlékezés került elő. Ma ezek javarésze