Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 28. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közöség 2. rész (Budapest, 1985)
ADATTÁR (folytatás) - V. Mitikus lények
929 ". . . arra I a faluba, bemenni, ahogy innen a keresztfató jobbra van egy utca (...) ott lakik a nászasszonyom, Pulané. Úgy hivják Pulai Sandorné. (. . .) Annak a fiánál van az én lányom férjné és ő emlegetett nekem valamit, hát abbó kifolyólag, ahogy tetszik mondani, hogy . . . Hogy jártak télen fát vágni és ott kint háltak. Csináltak ilyen sátort és azelőtt vettek tüzet, nagy tüzet és azongya, hogy ott mindég megjelent valami. Ezt a nászasszonyom emlegette nekem. Ö mondta ezt el nekem, hogy majd így, majd úgy mondta az egyik ember a másiknak, de ezek rokonok voltak valahogyan, de úgy elaludt, hogy még a fülét is harapdosta, amikor hallotta az embert, a másik ember azt a ropogást, recsegést a tűz körül. És azt mondja, hogy — hogy is akarom mondani, hogy hogy mondta. . . —, hogy még a fülét is megrágta neki és mégsem ébredt föl, úgy elaludt az ember. Véresre harapdosta a másik ember a füleit neki és nem ébredt föl az ember mert az hivatkozott arra, hogy majd ő így megfogja majd ő így meglátja, majd ehhöz hasonló, de nem látta még, nem látta még, mert őt úgy elaltatta az a, az a valaki, hogy csak a recsegést, meg a ropogást hallotta." (35) 930 Tarjáni Andrást, Borka sógort is elvezették! Gyönyörű palotába elvezették, szép vót, aranytányért tettek elé, meg csillogó poharat. Mondták neki, hogy egyen, igyon. Mikor a kakas megszólalt az aranytányér tehénganaj vót és lóköröm a pohár. (14) 931 "Mást mondok. A férjem — itt a Tutúcska puszta volt, nem tudom tetszik-e tudni, hogy melyik az, mán most valami csak magtár van ott, vagy mit tudom mi, má lakóhelység nincs —, átjárt a Bàksahàzâra. Emlegette, és minden áron be akarták őt a Dob. . . Dobrodába folytam. Eljárt, idős legény volt. Eljárt at a lányokhoz is, szép hangú citerája vót, az a hólna alatt volt és akkor ahogy jött hazafelé, minden áron, hogy majd ő a hegyen keresztüjön és megy haza. De közbe egészen a I lapujtői keresztfáig ment el, úgyhogy, mikor bevezetek a vízbe, beletápodott, akkor mindég leült, oszt idegességibe megpengette a citeráját. Káromkodott is persze hát, méreg volt mert nem talált haza sehogyan se. És | idős Huszár bácsi, nem | ennek még az apja, a Huszárnak, az legeltette kora hajnalba — lopva persze — a bárónak a rétyin a juhokat. És ismerte a kutya hangját. Meghallotta, hogy ugat a réten a kutya és kiabált a kutyának és fütyült és elment a kutya érte és a kutya vezette haza őt. Azt a férjem emlegette, hogy az vele történt! És azt mondja, hogy mikor beért az ajtón, olyan szél fújta meg hogy beesett az ajtón és azt mondtak, hogy :
