Fejős Zoltán: Néprajzi Közlemények 27. évfolyam - Hiedelemrendszer, szöveg, közösség 1. rész (Budapest, 1985)

A hiedelemrendszer néhány jellemzője - 1. A történeti feljegyzések tanulságai

fel /Sz 987/. Nincs különösebb eltérés a házikígyó hiedelmeinek egykori és mai feljegyzései között sem: a ház körül sütkérező házikígyót nem szabad agyonütni /Sz 1053/, a kígyó a kisgyereket nem bántja, de előfordult, hogy a tejszagra bemegy a gyerekbe /Sz 1050, 1052/, ahonnan ugyancsak tejjel, a gyerek szájához tett tejjel lehet kicsologatni /Sz 1055—1056/. Nagy kár, hogy MÁTRAINÉ értékes adatai a néphit további területeire nem terjednek ki, de közleménye az eddigi irodalomban még így is a legtöbb karancsvidéki hiedelmet tartalmazza. Fennmaradt kéziratában mintegy 30 további kisebb jelentőségű "babonát" olvshatunk, melyek szintén felbukkantak az újabb gyűjtések eredményeként. Ebből az anyagból végezetül egyetlen példát emelnék ki. Az idáig bemutatott adatok az emberi élet fordulóival kapcsolatban semmilyen hiedelmet nem tartalmaztak. E káziratban MÁTRAINÉ viszont a halott felravatalozása kapcsán feljegyzett egy ilyen típusú hiedelmet. Eszerint Salgótarjánban a halott szemfedőjét a sírbatétel előtt középen kivágták, hogy a túlvilágon a halott szabadon járhasson (EA 3644/16). Mint saját anyagunk példázza ezt a képzetet és eljárást korábban Kesziben ismerték és gyakorolták /Sz 636—637/. Ebben a fejezetben részletesen igyekeztem összefoglalni mindazon adatokat, amelyeket korábban szórványosan Karancskeszi és a közvetlen szomszédos községek néphitével kapcsolatban feljegyeztek. A bemutatott anyag a néphit gazdag világához képest szerénynek mondható, s ráadásul szórványos feljegyzésük csak mozaikszerű képet alkot egy-egy korszak néphitéről. További gond az is, hogy a feljegyzések jobbára csak motívumjegyzéknek tekinthetőek, a tényleges gyakorlat és a népköltészet kapcsolata ma már alig nyomozható ki. Némileg talán szaporíthatnánk az adatok számát olyan publikációkból, melyek pontos hely megjelölést nem adnak, de hasonló anyagot tartalmaznak. így BENKÓCZY Emil (1905) "nógrádmegyei babonái" közül a tűzvész elhárításának hiedelmét, a meztelenül körülfutás motívumát /Sz 105/, a hasonló vidéken tevékenykedett FÁBIÁN Gyula "általánosan kedvelt" Krisztus-mondáiból a búza rövidülésének és Szent Pétert alakodalomban ért viszontagságainak mondáit (1910: 358-360) a mai gyűjtés is felszínre hozta /Sz 194-199, 1032-1033/. Ebből a tágabb körből azonban már nem szeretnék további párhuzamokat idézni, mivel az adatok történeti összevetésével a lokális hagyomány alakulása érdekelt. Megítélésem szerint ez az összevetés - noha mennyiségleg csekély anyagot sikerült kimutatni —, eredményesnek tekinthető s figyelemre méltó tanulságokkal szolgál. A néphit-feljegyzések összegezése megerősíti azt a korábbi megállapítást, hogy a karancsvidéki falvak hagyományos kultúrája viszonylag egységes-